Maia Sandut Európai Érdemrenddel tüntették ki, beszédét egy elítélt politikus próbálta megzavarni
Maia Sandu Strasbourgban átvette az Európai Érdemrendet, az Európai Parlament újonnan alapított kitüntetését, írja a G4Media. Az elismerést most adták át először, az első díjazottak között szerepel többek között Volodimir Zelenszkij is. Azonban a ceremónia nem volt zavartalan: Cristian Rizea volt PSD-s képviselő „Maia Sandu diktátor” bekiabálásokkal próbálta félbeszakítani a moldáv államfő beszédét.
Az Európai Érdemrendet az Európai Parlament hozta létre a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulója alkalmából. A kitüntetéssel olyan embereket ismernek el, akik szerepet játszottak az európai integráció előmozdításában, illetve az európai értékek, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi méltóság védelmében. Az Európai Parlament tájékoztatása szerint évente legfeljebb húsz személy kaphatja meg az elismerést.
A moldáv elnök az átvétel után azt mondta, ez a díj „Moldova embereié”. Sandu beszédében kiemelte, hogy a Moldovai Köztársaság európai útja nem egyetlen politikus teljesítménye, hanem azoké a polgároké, akik az elmúlt évek válságai és külső nyomásgyakorlása közepette is az európai irány mellett maradtak. A strasbourgi elismerés ezért Chișinău számára diplomáciai és politikai jelzés is: az Európai Parlament a moldovai társadalom európai elköteleződését ismerte el.
Maia Sandu olyan politikusokkal és közéleti szereplőkkel együtt került az első díjazottak közé, mint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Angela Merkel volt német kancellár, Lech Wałęsa volt lengyel államfő vagy Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára.
A ceremóniát Cristian Rizea közjátéka zavarta meg.
A volt PSD-s képviselő egy sajtóigazolvánnyal jutott be az épületbe, és a sajtónak fenntartott részből kiabálva próbálta félbeszakítani Maia Sandu beszédét. A felvételen hallatszik, ahogy Rizea azt mondja: „Maia Sandu diktátor, román újságíró vagyok, Maia Sandu visszaéléseinek áldozata.” Rövid időre zavar támadt, majd a biztonságiak kivezették Rizeát.
Cristian Rizea neve Romániában és Moldovában is ismert. A volt parlamenti képviselőt Romániában korrupciós ügyben ítélték el, majd egy ideig Moldovában tartózkodott. A moldovai hatóságok később megfosztották a menekültstátuszhoz való jogaitól, 2023 áprilisában pedig kiadták Romániának. A moldáv sajtó beszámolói szerint a Moldovai Köztársaság területén 15 évre nemkívánatos személlyé nyilvánították, 2025-ben feltételesen szabadlábra helyezték Romániában.
Maia Sandu díjazása fontos jelzés abban az időszakban, amikor Moldova az uniós csatlakozási folyamat előrehaladására törekszik. Az ország 2022-ben kapta meg az EU-tagjelölti státuszt, a chișinăui vezetés pedig azóta a reformokat, az intézmények megerősítését és a korrupció elleni fellépést nevezi meg fő politikai irányként.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom