Trump ötezer amerikai katonát von ki Németországból, miután Merz azt mondta, Irán megalázza Amerikát

Úgy tűnik, Donald Trump beváltja korábbi fenyegetését, a Pentagon pénteken bejelentette, hogy 5000 amerikai katonát vonnak ki Németországból a következő fél- egy évben, írja a Guardian.

Trump azután kezdeményezte a Németországban állomásozó katonák számának csökkentését, hogy Friedrich Merz német kancellár arról beszélt: szerinte Irán „megalázza” az Egyesült Államokat a béketárgyaláson. Trump korábban Olaszországot és Spanyolországot is megfenyegette, mert nem segítettek Amerikának a Hormuzi-szoros újranyitásában.

Az amerikai katonák kivonása Németországból mélyíti a szakadékot az Egyesült Államok és a NATO-szövetségesek között. Németország az amerikai hadsereg legnagyobb bázisa, közel 35 ezer katona állomásozik ott, egy kulcsfontosságú kiképzőközpontként szolgál.

Trump az elmúlt hetekben többször is erőteljesen kritizálta a NATO-t és az európai országokat, amiért nem segítettek az Irán ellen indított amerikai és izraeli háborúban, és az amerikai sajtó értesülései szerint tanácsadóival arról tanácskozott, hogy kiléptetné az országot a védelmi szövetségből. Az amerikai elnök a héten megfenyegette már a kivonással Németországot, ahogy Olaszországot és Spanyolországot is.

Trump már hetek óta dühöng azon, hogy a NATO európai tagállamai nem voltak hajlandóak részt venni az Egyesült Államok és Izrael által indított iráni háborúban, és legfőképpen az iráni rezsim által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában. Az európai országok vezetői közben azt hangsúlyozzák, hogy a háborút anélkül kezdték el, hogy arról előre értesítették volna őket, vagy konzultáltak volna velük. Az amerikai sajtó pedig arról számolt be, hogy a Fehér Ház azt fontolgatja, hogy megbünteti azokat a tagállamokat, amelyek Trump szerint nem segítettek az iráni háborúban az Egyesült Államoknak.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!