A CIA egykori igazgatója szerint Trump már nem beszámítható

Egyre erősödnek azok a hangok az Egyesült Államokban, amelyek szerint Donald Trump alkalmatlan az elnöki posztra, és most már a volt hírszerzési vezetők közül is nyíltan kimondják ezt. A Guardian azt írja, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egykori igazgatója, John Brennan a hétvégén arról beszélt, hogy szerinte az elnök egyértelműen nincs beszámítható állapotban, és az amerikai alkotmány 25. kiegészítését gyakorlatilag Trumpra írták.

Brennan különösen Trump Iránnal kapcsolatos kijelentései miatt szólalt meg. Az elnök április 7-én azt mondta, hogy ha Teherán nem tesz eleget az ultimátumának, akkor „az iráni civilizáció még ma éjjel elpusztul”. A volt CIA-vezető szerint ez akár nukleáris csapás kilátásba helyezését is jelenthette, ami miatt szerinte Trump komoly veszélyt jelent.

A kijelentések új lendületet adtak a 25. alkotmánykiegészítés alkalmazását követelő politikai vitának. Ez a szabályozás lehetővé teszi, hogy az alelnök és a kormány többsége eltávolítsa az elnököt, ha az nem képes ellátni hivatalát. A sajtó szerint már több mint hetven demokrata képviselő támogatná ezt a lépést. A gyakorlatban ugyanakkor ennek kevés az esélye, mert Trump mögött továbbra is egységesen áll ki az alelnöke, J. D. Vance és a kabinetje.

A feszültséget tovább növeli, hogy nem jártak sikerrel az amerikai–iráni béketárgyalások, így a konfliktus eszkalációja sem zárható ki. Trump retorikája az utóbbi időben egyre agresszívebbé vált, ami további aggodalmakat kelt Washingtonban. A helyzetet bonyolítja, hogy Brennan maga is célkeresztben van, hiszen a Trump vezette igazságügyi minisztérium vizsgálatot folytat ellene. Hasonló eljárás indult korábban a volt FBI-igazgató, James Comey ellen is, akit végül a bíróság felmentett.

Brennan ügyében a nyomozás továbbra is tart, miközben a politikai vita egyre inkább arról szól, hogy az elnök retorikája már nemcsak diplomáciai, hanem nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!