Volt miniszterelnök ellen tervezhettek merényletet Izraelben

Egy iráni ügynök szervezte be a 22 éves Ami Gajdarovot, a férfit akit egy merényletkísérlet miatt fogtak el csütörtökön Haifában az izraeli rendőrök. A Times of Israel szerint a férfi bombát gyártott, a célpontja Naftali Bennett volt izraeli kormányfő lehetett. Gajdarov ugyan nem ismerte el, hogy Bennettet meg akarta ölni, de a helyszínek, amiket meglátogatott és felmért, erre utaltak.

A férfinek voltak segítői is, akiket szintén elfogtak: a szintén haifai Szergej Leibman és Edvard Sovtyuk, illetve két, még meg nem nevezett férfi. Gajdarov a gyanú szerint megtekintett két olyan helyszínt is, ahol iráni rakéta csapódott be. Szolgálataiért a hatóságok szerint 70 ezer sékelt, azaz 7,3 millió forintot kapott. Az esetet a Sin Bét biztonsági szolgálat és a rendőrség Lahav 433 egysége vizsgálja, ami fontos bűnügyekre specializálódott.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!