Hajlik rá az EU, hogy részt vegyen a Hormuzi-szoros biztosításában
Úgy tűnik, az Európai Unió hajlik rá, hogy haditengerészeti misszióját kiterjessze a Hormuzi-szorosra. Mindez a britek által szervezett konferencián hangzott el, amire 40 ország képviselőit hívták meg – zömük online kapcsolódott. Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselője a tanácskozás után közölte, „ez a vízi út egy globális közjó”, és Iránnak nem engedhetik, hogy fizettesse az átkelő hajókat, ezt nem ismeri el a nemzetközi jog.
Kallas felhozta az EU Aspides nevű misszióját, ami a Vörös-tengeren segíti hadihajókkal a kereskedelmi hajók átkelését a veszélyes vizeken. Ez az Iránnal szövetséges húszik miatt van. „Az EU Aspides tengeri missziója már 1700 hajónak nyújtott segítséget a Vörös-tengeren, és ezt fokozni kell”, mivel nem szabad elveszíteni még egy fontos kereskedelmi útvonalat. Szerinte az Uniónak megvannak az eszközei, hogy biztosítsa a hajózás a Perzsa-öböl felé – idézte őt a BBC.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom