A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az otthoni munkavégzés és a repülőutak kerülése enyhítheti az emelkedő energiaárak hatását

Az otthoni munkavégzés, a tömegközlekedés használata és a repülőutak kerülése is szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ajánlásai között, amelyeknek az a céljuk, hogy enyhítsék a közel-keleti háború miatt megugró energiaárak okozta fogyasztói terheket.

Úgy tervezték az intézkedéseket, hogy a kormányok, a vállalkozások és a háztartások világszerte gyorsan végrehajthassák őket, és elsősorban a közúti közlekedésre összpontosítanak, ami az IEA jelentése szerint a globális olajkereslet 45 százalékát teszi ki.

Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy az iráni háború „a globális olajpiac történetének legnagyobb ellátási zavarát” okozza. Hozzátette, ezek az intézkedések „azonnali és konkrét lépések sorozatát” kínálják, amelyekkel meg lehet védeni a fogyasztókat a válság hatásaitól.

Néhány ajánlás a Nemzetközi Energiaügynökség jelentéséből:

  • ha lehetséges, akkor dolgozzanak otthonról;
  • legalább 10 kilométer/órával csökkentsék a maximális sebességet az autópályákon;
  • használjanak tömegközlekedést, vagy vegyenek igénybe autómegosztó szolgáltatást;
  • ha lehetséges, kerüljék a légi közlekedést;
  • és térjenek át alternatív főzési módszerekre, például az elektromos tűzhelyek használatára.

(CNN)

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!