Fél évig is tudnak háborúzni, közölte az iráni Forradalmi Gárda
Akár hat hónapon át is képesek intenzív háborút vívni Izraellel és az Egyesült Államokkal, írta Ali Mohamad Naini, a Forradalmi Gárda szóvivője a félhivatalos iráni állami hírügynökségnek, a Farsznak megküldött közleményében, mely szerint „kétszáznál is több” amerikai és izraeli célpontot támadtak a térségben. (Times of Israel)
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás