Lezuhant egy pénzt szállító repülőgép Bolíviában, könnygázzal próbálják távol tartani a tömeget
Legalább húszan meghaltak, többen pedig megsérültek, miután a bolíviai légierő egyik gépe lezuhant az ország nyugati részén fekvő El Alto városában – írta meg a BBC. A bolíviai egészségügyi minisztérium szerint 31-en sérültek meg a helyi idő szerint este negyed hétkor történt balesetben.
A Santa Cruzból érkező gépnek a város repterén kellett volna leszállnia, de miután leért, a kerekei megcsúsztak a kifutópályán, és a repülőgép a közeli járművekbe csapódott. A gépen 8-an utaztak, a bolíviai központi bankba szállítottak volna bankjegyeket. A baleset után a rendőrség könnygázzal próbálta távol tartani az embereket, akik állítólag megpróbálták összeszedni a szétszóródott pénzt.
„Szeretném világossá tenni azok számára, akik megpróbálják elvinni a pénzt a tragédiában érintett repülőről, hogy annak nincs jogi értéke, mivel azt a Központi Bank nem bocsátotta ki, és nincs rajta sorszám, valamint a pénz felhasználásának kísérlete bűncselekménynek minősül”- mondta Marcelo Salinas, Bolívia védelmi minisztere. Az állami hírügynökség arról jelentett, hogy 12 embert tartóztattak le bankjegylopás miatt.
Az egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a balesetet, de több szemtanú szélsőséges időjárásról számolt be a baleset idején.
A bolíviai újságírói szövetség szerint miközben az újságírók a baleset helyszínéről tudósítottak, a pénzt összeszedő emberek „szokatlan erőszakkal támadtak rá a sajtóra”. A szervezet szerint több újságíró is megsérült, miután kövekkel kezdték dobálni őket.
A baleset helyszínéről több felvétel készült, amiket ebben a videóban is összegyűjtöttek:
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás