Netanjahu telefonon egyeztetett Trumppal a támadások közben

Az izraeli miniszterelnöki hivatal közlése szerint Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szombat reggel telefonon egyeztett Donald Trump amerikai elnökkel. A Fehér Ház pedig azt közölte, hogy Donald Trump amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago-ból kísérte figyelemmel az éjszaka folyamán az Iránban zajló katonai műveleteket.

A hivatal közzétett egy fényképet is, amelyen Netanjahu az asztalánál telefonál, keze alatt pedig a Közel-Kelet térképe fekszik. Az izraeli miniszterelnök asztalára jól látható helyre odatették az Allies At War (Szövetségesek a háborúban) című könyvet is. Ez egy nemrég megjelent történelmi könyv, ami a második világháborúról és a nácik elleni brit, amerikai és szovjet szövetségről szól.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára is megerősítette, hogy a támadások közben Trump telefonon is beszélt Benjámin Netanjahuval. Leavitt azt mondta, hogy a támadások előtt Marco Rubio külügyminiszter felvette a kapcsolatot a kongresszus vezetésével, hogy értesítse őket.

(CNN)

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!