Egyre több olajszállító hajó fordul vissza a Hormuzi-szorosnál
A CNN szerint több olajszállító tartályhajó is megfordult, hogy elkerülje a Hormuzi-szorost, 20-25 százalékkal csökkent a Perzsa-öböl és az Ománi-öböl között található szállítási útvonal forgalom a Kpler elemző cég adatai szerint. A szoros a világ egyik legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonalának és az olajszállítás szempontjából kritikus fontosságúnak számít. A világ olaj- és gázkészletének körülbelül egyötöde halad át rajta.
A CNN szerint a térségben közlekedő tartályhajók többsége megfordult, megállt vagy alternatív útvonalat választott. Legalább négy óriás tankhajó, amik összesen nyolcmillió hordó kőolajat szállítanak, szintén visszafordult a biztonsági kockázatok miatt.
A brit tengeri kereskedelmi műveletekért felelős szervezet (UKMTO) szerint több jelentés érkezett a szoros lezárásáról, ezt hivatalosan még nem erősítették meg, és a nemzetközi jog értelmében a vizek továbbra is hajózhatóak.
Az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériuma azt javasolta, hogy a hajók lehetőség szerint kerüljék el a Hormuzi-szoros, a Perzsa-öböl, az Ománi-öböl és az Arab-tenger területeit. Az iráni Forradalmi Gárda szintén arra figyelmeztetett, hogy a szoros környékén kialakult bizonytalan helyzet miatt jelenleg nem biztonságos áthaladni a szoroson.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás