Szombat délutánig 12 járatot kellett törölnie a budapesti repülőtérnek

„A közel-keleti helyzet érinti a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló és az ide érkező járatokat” – írja Facebook-oldalán a Budapest Airport.

A mai napon, azaz szombaton eddig 12 járat törlésére került sor, a járatstátuszok a nap folyamán folyamatosan változhatnak. „Javasoljuk utasainknak, hogy indulás előtt minden esetben tájékozódjanak légitársaságuknál és a konzuli szolgálatoknál, valamint kövessék a Budapest Airport járatinformációs felületeit” – írták.

A Wizz Air szombat délelőtt azonnali hatállyal felfüggesztette több közel-keleti járatát az Irán elleni amerikai-izraeli katonai akció miatt. A légitársaság közleménye szerint február 28-tól március 7-ig nem indulnak járatok Izraelbe, Dubajba, Abu-Dzabiba, és Ammanba. „A légitársaság külső szakértők bevonásával folyamatosan elemzi a biztonsági helyzetet, állandó kapcsolatban áll a helyi és nemzetközi légiközlekedési, biztonsági és kormányzati szervezetekkel. Az üzemeléssel kapcsolatos döntéseket folyamatosan felülvizsgálja és menetrendjét az aktuális helyzethez alakítja” – írta közleményében a Wizz Air.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!