Nem csak az áramszolgáltatás és a fűtés omlik össze, mindenki folyamatosan túlélési üzemmódban él

„Annyira nincs is most itt hideg, nem? Ott van melletted a hőmérő, meg tudod nézni.” Az operatőrként dolgozó, 33 éves Andrej Tartisnyikov egy téglaépület egyik dizájnos lakásában él, Kijev belvárosától nem messze. Az ukrán fővárosban élők többségéhez hasonlóan az ő konyhájából sem hiányozhat egy jókora darab tégla. Néhány perce tette fel a gáztűzhelyre, hogy amennyire lehet, befűtse vele a helyiséget, amikor megkért, hogy csekkoljam a hőmérsékletet. Ránéztem a hőmérőre: 10,8 fok van, jelentettem. „Látod? Nem olyan vészes. Úgy érzem, azok, akiknek van kisgyereke vagy kisállata, sokkal jobban szenvednek, mint én. Főleg, hogy van hova mennem innen.”

A Kijevben élőknek a 2022 februárjában egész Ukrajnára kiterjesztett orosz–ukrán háború kitörése óta ez a legnehezebb tél. Karácsony óta mindössze néhány olyan nap volt, amikor elérte a 0 fokot a hőmérséklet, a -10, -15, időnként akár -20 fokos hideg közepette pedig Oroszország január eleje óta szisztematikus drón- és rakétacsapásokkal támadja az ukrán energia-infrastruktúrát – az egyik legutóbbi intenzív támadásnál a Telex is Kijevben volt.

A támadások miatt kritikussá vált a kijevi lakóépületek áramellátása, január végére a fővárosban már nem az volt a meglepő, ha valakinél nincs áram, fűtés vagy víz, hanem az, ha van. A helyzet annyira súlyos, hogy január közepén Vitalij Klicsko kijevi polgármester arra kérte a lakosságot, hogy aki teheti, hagyja el Kijevet, hogy tehermentesíteni tudják az ellátórendszert. A Gradus Research Company január 22-i közvélemény-kutatása szerint azonban a fővárosiak döntő többsége (82 százaléka) nem hagyta el a lakhelyét.

Korábbi helyszíni riportunkban kijevi krízispontokból és lakásokból mutattuk meg, hogyan próbálnak boldogulni az áram és fűtés nélkül maradt ukránok, a mostani cikkünkben két kijevi fiatallal beszéltünk arról, hogyan érinti mindennapjaikat az orosz támadások miatt kialakult energiakrízis.

Volodimir Zelenszkij a hét végén reagált Donald Trump kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin megígérte, hogy a rendkívüli hideg miatt egy hétig nem támadja az ukrán városokat. Az ukrán elnök azt mondta, nem volt közvetlen megállapodás Kijev és Moszkva között arról, hogy leállítanák az energetikai infrastruktúra elleni támadásokat, de megígérte: Ukrajna szünetelteti a támadásokat, ha Oroszország is így tesz.

Tavaly is bombáztak minket, de nem volt ilyen rossz a helyzet

Tartisnyikovnál a január 9-i orosz támadás óta nincsen fűtés, az áram naponta néhány órára jön csak vissza. A félig ukrán, félig lett férfi két nap után úgy döntött, átmenetileg odaköltözik a Kijevtől egy órára élő apjához, hogy ott vészelje át az időszakot. Azóta néhány naponta visszajárt Kijevbe, hogy megnézze, mi a helyzet a házban, és kicsit felfűtse a kihűlőfélben lévő lakást.

Amíg ott voltunk, a tűzhelyen felforrósodó tégla 12 fok fölé emelte a hőmérsékletet a konyhában, a hálószobába átsétálva viszont kiderült, miért kellett elköltöznie az operatőrnek. Mivel épp volt áram, és járt az elektromos radiátor, az ottani hőmérő 5 fokot mutatott, de Tartisnyikov szerint enélkül általában 1 fok körül szokott lenni a hőmérséklet az ágya mellett. Tovább rontja a ház helyzetét, hogy több helyen is belefagyott a fűtésrendszerbe a víz, így ahhoz, hogy teljesen helyreálljon a fűtés, még ezt is meg kell majd javítani.

„Az előző tél nem volt ennyire hideg, és nem volt ennyi probléma az árammal sem. Persze akkor is bombáztak minket, de nem volt olyan rossz a helyzet, mint most – mondta. – Az elmúlt hetekben több kijevi barátom is felajánlotta, hogy ideiglenesen odaköltözzek, de nem mertem elfogadni egyik ajánlatot sem. Nem könnyű huzamosabb ideig barátokkal lakni, ráadásul sosem tudhatod, melyik épület lesz a következő, ahol elmegy a fűtés vagy az áram.”

A hűvös lakás nappalijának közepén két jókora szobanövény állt, Tartisnyikov egy kis méretű elektromos radiátort húzott oda melléjük, hogy azokban a kósza órákban, amikor visszajön az áram, kapjanak némi meleget. A többi növényét néhány napja kocsiba rakta és átvitte az apjához, annyi virága volt, hogy az egész autót elfoglalták. „Nincs annál nagyobb kincs, mint amikor tele van a lakásod növényekkel. Ezt a kettőt itt kellett hagynom, mert túlságosan nagyok ahhoz, hogy elvigyem őket. Nagyon remélem, hogy ők is túl fogják élni.”

Az oroszok egyik célja az infrastruktúra támadásával az ukrán civilek kifárasztása, de ez a stratégia nem működik, mondta. „Annyit érnek el vele, hogy az emberek egyre dühösebbek, és ez a düh Oroszország felé irányul. Az ukránok közben alkalmazkodtak a körülményekhez, az élet megy tovább: az éttermek, kávézók ugyanúgy működnek, csak nem a hálózatról, hanem aggregátorokról.”

Az operatőr Rigában nőtt fel, egyetemista koráig Lettországban élt, 20 évesen úgy döntött, az ukrán fővárosba költözik. A munkája miatt sok időt töltött Németországban, Lettországban és Litvániában, a 2022-es orosz invázió után az első két és fél évében is Münchenben és Berlinben volt. Bő egy éve jött vissza Ukrajnába. „Külföldön is ugyanúgy küzdelmes a boldogulás, hiába vannak kapcsolataim Európa-szerte, szabadúszóként egyáltalán nem volt könnyű munkát találni. Nem olyan könnyed a külföldi élet, mint kívülről látszik. Végül úgy döntöttem, hazajövök Kijevbe, mert sehol Európában nem érzem annyira otthon magam, mint itt.”

Túlélési üzemmódban élünk

„Nemrég rájöttem, hogy amikor valakivel programot próbálok szervezni, mindig odaillesztem a mondat végére, hogy »ha minden rendben lesz«. »Igen, vacsorázzunk együtt kedd este, ha minden rendben lesz«, vagy »megnézek este egy filmet, ha minden rendben lesz«. Eltartott egy ideig, amíg megértettem, hogy folyamatosan túlélő üzemmódban vagyok, mert újra és újra kirántják a lábam alól a talajt.”

A 25 éves Andrij Usickij humanitárius segítő Kijevben, mellette író, a Solomiya nevű ukrán művészeti magazin szerkesztője. Január közepén, egy héttel azután, hogy Oroszország a kegyetlen mínuszokban elkezdte szisztematikusan szétrombolni az ukrajnai energia-infrastruktúrát, Usickij rövid posztot tett ki Instagramon. Megpróbálta elmesélni a külföldi ismerőseinek, hogyan hat az ukrán fővárosban élőkre, amikor az orosz támadások miatt a lakások döntő többségében hetek óta nincs áram, fűtés és víz.

„Az elmúlt pár napban úgy éreztem, írnom kell arról az időről, amiben most élünk, mert valahogy úgy éreztem, nem csak arról szól, hogy nincs áram – folytatódott a posztja. – A kritikus infrastruktúra elleni orosz támadások nemcsak a városaink működését zavarják meg, hanem azokat a nagyon intim, személyes rendszereinket, amiket az életünk fenntartása érdekében felépítettünk."

Usickijjal néhány nappal később személyesen is találkoztunk egy kijevi kávézóban. A találkozónk alatt végig szólt odakint a légiriadó, de ahogy az a nappali riasztásoknál lenni szokott Kijevben, ebben a kávézóban sem mozdult senki, mindenki tovább olvasott, dolgozott vagy beszélgetett.

„Minden egyes orosz támadással valami más is összeomlik, nem csak az áramszolgáltatás és a fűtés – mondta Usickij. – Minden támadás arra kényszeríti az embereket, hogy újfajta »rendszert« alakítsanak ki maguk körül. De addig, amíg ezek a rendszerek nem állnak fel, nincs mire támaszkodni, így az ember folyamatosan túlélési üzemmódban él.

Egyfolytában új dolgokból kell merítenünk ahhoz, hogy erősek maradjunk, hogy újra és újra nekiálljunk építkezni. És ez iszonyatosan kimerítő.”

A kijeviek többségéhez képest nála viszonylag sokáig volt áram és fűtés. Azt mesélte, már épp kezdte azt gondolni, hogy szerencsés módon a háztömbje ugyanarra az ellátási körre van rákötve, mint valamelyik környékbeli kritikus infrastruktúra, amikor nála is megváltozott a helyzet. Január 24-én hajnalban Oroszország közel 400 drónnal és több mint 20 rakétával támadta meg Ukrajnát. Utána Andrijnál is elment az áram, két napra rá, a találkozónk reggelén pedig már fűtése sem volt.

A most után nekünk nem a jövő jön, hanem egy újabb most

Már 2022-ben észrevette, hogy a mondatai végére odateszi, hogy „ha minden rendben lesz”, de azt is megfigyelte, hogy egyre szűkül az az időtartam, amire érvényes ez a kijelentés. Eleinte csak egyéves távlatra használta, később már csak néhány hónapra tudott előre tervezni. „Most viszont szó szerint egy-két napra csökkent az az időtáv, amiben gondolkozni tudok, hiszen soha nem tudhatjuk előre, hogy lesz-e áram, lesz-e víz a zuhanyzáshoz, vagy hogy el fogunk-e tudni jutni A-ból B-be. Az, ahogy a jövőt érzékeljük, már egy jó ideje töredezetté vált.”

A magazinnál, ahol dolgozik, nemrég After Now („A most után”) címmel készítettek számot arról, hogyan képzelik el az ukránok a jövőt. „Azt akartuk megérteni, miért van az, hogy Ukrajnában senki sem próbál felépíteni egy jövőképet.

És rájöttünk, hogy azért, mert lehetetlen.

A jövő nekünk alapvetően abból áll, ami éppen történik. Ami pedig a jelen pillanat után következik, az csak egy újabb pillanat, ami azonnal jelenné válik. A most után nekünk nem a jövő jön, hanem csak egy újabb most.”

Usickij nemcsak a művészeti magazin szerkesztőjeként foglalkozik a háború társadalmi aspektusaival, hanem mesterszakos emlékezetkutatás hallgatóként is. „Úgy szoktam fogalmazni, hogy az emlékezet érzelmekkel átszőtt történelem. Az emlékezetkutatás arról szól, hogyan emlékszünk bizonyos eseményekre, milyen jelentést tulajdonítunk bizonyos eseményeknek, és miért számít, hogy bizonyos módon megemlékezzünk dolgokról.”

Mivel a mostani háború még tart, nehéz emlékezetkutatói szempontból foglalkozni vele, de szerinte már most lehet gondolkozni a háború bizonyos megrázó eseményeiről, például a bucsai vagy irpinyi mészárlásról. „Az Irpinyben lerombolt híd a város egyik fontos szimbólumává vált, mert az újjáépítéskor úgy döntöttek, meghagyják a régi híd romjait, és az újat e mellé húzzák fel. Rengeteg módja van annak, hogy megemlékezzünk azokról, akikről meg kell emlékeznünk.

A Kijevben uralkodó embertelen állapotokról műsorunkban is beszéltünk: