Bár Madurót elkapták, a rezsimet összetartó szervezett bűnözéssel is kezdeniük kell valamit Trumpéknak

Donald Trump szerint Nicolás Maduro venezuelai elnök elfogásával sikerült eltávolítani egy „kiterjedt bűnözői hálózat keresztapáját”, de naivitás lenne azt gondolni, hogy mindez alapjaiban megváltoztatja a továbbra is korábbi embereiből álló kormány szervezett bűnözést illető megengedő hozzáállását. Madurót és feleségét, Cilia Florest drogkereskedelemmel összefüggő vádakkal bíróság elé állították ugyan az Egyesült Államokban, de közben Delcy Rodríguez alelnök előlépett ügyvivő elnökké, és számos más vezető továbbra is pozícióban maradt.

A jelek szerint Trumpék az eddigi vezetőkre nyomást gyakorolva akarják irányítani a folyamatokat, így az ellenzék hatalomra kerülése helyett a chavista rezsim egyelőre megőrzi hatalmát. És ahogy eddig, úgy ezután is a szervezett bűnözéssel fenntartott kapcsolataira támaszkodik majd.

Venezuela nem csupán hosszú évek óta politikai és gazdasági válságba süllyedt ország, hanem egy olyan hibrid állam, ahol a politikai hatalom, a fegyveres erők és a szervezett bűnözés szoros hálózatban fonódik össze egymással. Bár arról szólnak a hírek, hogy Venezuela új vezetője már megbékélne az Egyesült Államokkal és hajlandó együttműködni az őt is megfenyegető amerikaiakkal, a helyzet korántsem ilyen egyszerű. A szankciók, nemzetközi műveletek és határbiztonsági erőfeszítések ellenére a venezuelai bűnözői hálózatok alkalmazkodnak az új helyzetekhez.

Márpedig most, az Egyesült Államok szombati katonai akciója után új helyzet van. A Trump-kormány augusztus közepén vezényelt hadihajókat Venezuela partjainak közelébe, a hivatalos magyarázat szerint a drogkereskedelem elleni küzdelemre, két héttel azután, hogy ötvenmillió dollárra emelte a „világ egyik legnagyobb kábítószer-kereskedőjének” nevezett Maduro letartóztatásához vezető nyomravezetői díjat. Ekkor többekben rögtön felmerült, hogy a fenyegető fellépés végső célja nemcsak a drogkereskedelem elleni küzdelem, ahogy azt a Fehér Ház állítja, hanem az olajban gazdag dél-amerikai ország Amerikával ellenséges, a drogbiznisz működtetésével vádolt kormányának megdöntése is lehet.

A Fehér Ház azt állította, hogy Venezuela vezetése valójában egy „narko-terror kartell”, és azzal vádolták Maduro kormányát és hadseregének vezetőit, hogy részt vesznek a nemzetközi drogkereskedelemben, és erre hivatkozva lépnek fel ellene. Washington azt állította, hogy Maduro a Napok Kartelljének (Cartel de los Soles) vezetője, amit november utolsó hetében hivatalosan is terrorszervezetté nyilvánítottak. Emellett illegitim elnöknek tartják Madurót, akire a mindenkori amerikai kormányok eddig is erőteljes nyomást gyakoroltak.

Trump a Maduro elfogásáról szóló sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az Egyesült Államok fogja irányítani Venezuelát, „amíg biztonságos, megfelelő és megfontolt átmenetet nem tudunk végrehajtani”. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy ez pontosan hogyan is nézne ki. Trump nem zárta ki annak lehetőségét, hogy amerikai katonákat vezényelnek az országba, amelynek olajbizniszét is át akarják venni. Marco Rubio külügyminiszter aztán arra utalt, hogy a meglévő olajkarantén fenntartásával és az amerikai erők közelben tartásával gyakorolnának nyomást a Maduro utáni vezetésre. Annak pedig egyelőre egyes emberek kiemelése mellett a Maduro és felesége elleni vádiratban sincs jele, hogy a venezuelai drogkereskedelem további szereplői ellen hogyan akarnak fellépni.

Ez még nem megoldás

Azt senki sem vitatja, hogy Venezuela a földrajzi adottságai és a gyenge jogállamiság miatt kulcsszereplővé vált a Kolumbiából az Egyesült Államokba és főként Európába irányuló kábítószer-útvonalakon. Venezuela helyzetét tovább súlyosbítja a Kolumbiával közös, közel 2200 kilométeres, nehezen ellenőrizhető határ, valamint a hosszú karibi tengerpart, a ritkán lakott dzsungelek és síkságok, illetve a karibi tranzitországok közelsége.

Ezek a tényezők ideális feltételeket teremtettek a kábítószer-, fegyver- és üzemanyag-csempészetre, az emberkereskedelemre és a pénzmosásra. A történelmi előzmények is ezt erősítik. Olasz maffiózók révén Venezuela már a 20. század elején és közepén is fontos csempészútvonal volt. Előbb alkoholt, dohányt és smaragdot, később olajat, ma pedig üzemanyagot és kokaint csempésznek arrafelé, gyakran ugyanazokon az útvonalakon.

„Venezuela elmúlt két évtizedes összeomlása volt a féltekén belüli irreguláris migráció, a transznacionális bűnözés, a korrupció és az illegális pénzmozgások legnagyobb hajtóereje, ami súlyosan sértette az amerikai érdekeket” – írta a Foreign Affairsben megjelent elemzésében Juan S. Gonzalez, aki 2004 és 2016 között az amerikai külügyminisztériumban dolgozott, majd pedig a Nemzetbiztonsági Tanács egyik igazgatója lett. Gonzalez szerint Maduro eltávolítása történelmi fordulópont ugyan, de nem megoldás, hanem egy sokkal kockázatosabb és összetettebb szakasz kezdete.

Bár Washington taktikai győzelemként kezeli az akciót, ezzel egyben magára vállalja az ország jövőjére vonatkozó politikai, gazdasági és biztonsági felelősséget is, miközben fennáll a veszélye annak, hogy Irakhoz hasonló beleragadás, elhúzódó instabilitás következik. De ami ennél is lényegesebb, hogy Maduro bukása nem jelenti az elődje, Hugo Chávez nevét viselő chavista-bűnözői rendszer automatikus összeomlását:

a fegyveres erők, a korrupt hálózatok és az illegális gazdaság tovább élhetnek, ami megnehezíti a békés átmenetet.

Az Egyesült Államok előtt három út körvonalazódik. Egy nehéz, de stabilizációra esélyes irányított átmenet; a rendszer lényegét érintetlenül hagyó, kozmetikai változás; vagy az eszkaláció és egy új, nyílt végű konfliktus. Venezuela újjáépítése gazdasági államvezetést, az olajbevételek feletti felelős felügyeletet és hosszú távú beruházásokat igényel, különben az amerikai beavatkozás csak tovább mélyíti az instabilitást, erősíti a külső riválisokat (különösen Kínát), és újabb példája lesz az amerikai túlterjeszkedésnek – vélte a szerző.

Mindeközben a latin-amerikai szervezett bűnözésre specializálódott InsightCrime három olyan szereplőre hívta fel a figyelmet, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni Venezuelában. Az egyik a drogbizniszben utazó magas rangú katonatisztek által alkotott, Maduro kapcsán már említett Napok Kartellje nevű hálózat. A másik egy Diosdado Cabello nevű figura, aki történetesen a belügyminiszter, és végül a Tren de Aragua nevű bűnszervezet. A Napok Kartellje és a Tren de Aragua nem különálló jelenségek, hanem a rendszer struktúrájába ágyazott hálózatok.

De nézzük is meg ezeket sorjában!

A Napok Kartellje

Az Egyesült Államok által a Maduro elleni akció előtt külföldi terrorszervezetté nyilvánított Napok Kartellje nem egy klasszikus értelemben vett szervezet. Nincs központi parancsnoksága vagy hierarchiája. Inkább egy laza, személyes kapcsolatokra épülő hálózat, amelyben tábornokok, hírszerzők és politikai vezetők egyaránt szerepet játszottak. A Napok Kartellje révén becslések szerint legalább 123 aktív vagy nyugalmazott venezuelai katonatiszt köthető valamilyen formában a kokaincsempészethez.

A Napok Kartelljének gyökerei évtizedekre nyúlnak vissza. A venezuelai Nemzeti Bolivári Gárda (GNB) és a kábítószer-kereskedelem összefonódásáról szóló vádak ugyanis már a kilencvenes években megjelentek. Akkoriban katonatiszteket gyanúsítottak azzal, hogy az ellenőrző pontokon kenőpénz fejében drogszállítmányokat engedtek át. Ekkor született meg a „Napok Kartellje” elnevezés is, amely eredetileg két – majd később egyre több – magas rangú tábornokhoz kötődött. A kezdeti szerep egyszerű volt: pénzért félrenézni.

Idővel azonban a katonai vezetők maguk is a drogkereskedelem szereplőivé váltak. A kétezres évekre a korrupció új szintre lépett.

Egyes katonai és rendvédelmi vezetők már nemcsak védelmet nyújtottak, hanem aktívan részt vettek a kokain felvásárlásában, raktározásában és továbbításában. Három, egymással összefonódó fejlemény különösen kedvező környezetet teremtett ehhez.

Az első a Kolumbia és az Egyesült Államok által finanszírozott, több milliárd dolláros Plan Colombia volt. A Plan Colombia egy 2000-ben indított katonai és diplomáciai program volt, amelynek elsődleges célja a kolumbiai kábítószer-kereskedelem felszámolása és a gerillacsoportok elleni fegyveres harc volt. Bár a kokaintermelést nem sikerült véglegesen megszüntetnie, a terv döntően hozzájárult Kolumbia biztonsági helyzetének stabilizálásához és a FARC gerillaszervezettel végül 2016-ban kötött békemegállapodás megalapozásához.

A Plan Colombia hatására a FARC és a többi fegyveres csoport gerillái egyre inkább Venezuela gyengén ellenőrzött határvidékeire húzódtak vissza. A második fordulópont 2002-ben következett be, amikor összeomlottak a FARC és Andrés Pastrana akkori kolumbiai elnök közötti béketárgyalások, megfosztva a lázadókat dél-kolumbiai menedékeiktől. A harmadik tényező ugyanebben az évben a szocialista rendszert építő Hugo Chávez elleni puccskísérlet volt. Ekkor a Maduro előtti venezuelai elnök figyelmét saját politikai túlélése, majd a 2002–2003-as olajsztrájk kezelése kötötte le.

A puccs után Chávez egyre szűkebb bizalmi körre támaszkodott, elsősorban lojális katonákra. A „polgári-katonai egység” jelszava alatt a hadsereg a rendszer egyik tartóoszlopává vált, miközben a GNB-t egyre mélyebben hatotta át a korrupció. A katonai elit gazdasági és politikai befolyáshoz jutott, ellenőrzés nélkül.

A kétezres évek közepére Venezuela a globális kokainkereskedelem egyik legfontosabb tranzitországává vált. A „Napok Kartellje” kifejezés 2004-ben került ismét a figyelem középpontjába, amikor Mauro Marcano újságíró magas rangú GNB-tiszteket, köztük Alexis Maneiro hírszerzési vezetőt vádolta meg bűnözői kapcsolatokkal. Marcanót még abban az évben meggyilkolták. Maneiro ellen nem indult eljárás, csupán áthelyezték.

Ebben az időszakban repülőtereken, kikötőkben és katonai bázisokról induló járatokon tonnaszám foglaltak le kábítószert, miközben az ügyek túlnyomó többsége vizsgálat nélkül elhalt. Az Egyesült Államok szankciókkal reagált, amelyek magas rangú katonai és politikai vezetőket is érintettek. Caracas mindezt politikai támadásként értelmezte. 2005-ben Chávez azzal vádolta meg az amerikai kábítószer-ellenes hivatalt, a DEA-t, hogy kémkedik, és megszakította az amerikai támogatású drogellenes együttműködést.

Az Egyesült Államok 2008-ban tette meg az első komoly lépést, amikor három magas rangú venezuelai tisztviselőt szankcionáltak a FARC gerilláival folytatott „fegyverekért kábítószert” rendszer miatt. Ez egy olyan illegális cserekereskedelmi mechanizmus, amelyben terrorszervezetek vagy gerillacsoportok a bűncselekményekből származó kábítószert nem készpénzre, hanem közvetlenül fegyverekre, lőszerre és katonai felszerelésre cserélik.

Az USA 2011-ben újabb neveket tett fel a szankciós listára. A chavista vezetés mindvégig azt állította, hogy a vádak nem ellenőrzött bizonyítékokon alapulnak, és a Napok Kartellje nem más, mint puszta politikai konstrukció. Ennek ellenére Venezuelában soha nem indult átfogó, átlátható vizsgálat a legfelső szinteken.

Chávez halála után alelnökének, Nicolás Madurónak a 2013-as hatalomra kerülésével a helyzet tovább romlott. Miniszterek, katonatisztek és a hatalomhoz közel álló családtagok neve is felmerült kábítószerügyekben. Szakértők szerint a hadseregben eleinte csak gyenge kapcsolatokkal bíró Maduro azzal szerezte meg a tábornokok hűségét, hogy hagyta őket meggazdagodni, és szemet hunyt egyes katonai vezetők drogcsempészete felett. Az amerikai igazságügyi minisztérium végül narkoterrorizmusra hivatkozva emelt vádat Maduro és köre ellen, azt állítva, hogy állami intézményeket használtak a kokaincsempészethez.

Venezuelában mindeközben nem elszámoltatás, hanem előléptetések és áthelyezések követték egymást. A gazdasági összeomlás, a gyenge intézmények és a fegyveres csoportokkal kialakított együttműködés tovább stabilizálta a rendszert. Így a Napok Kartellje az ország nemzetközi elszigetelődése ellenére is a globális drogkereskedelem egyik kulcsszereplője a mai napig.

Az ember, akivel valamit kezdeni kell

Venezuelában van egy szereplő, akinek a mozgását minden forgatókönyvben figyelni kell: Diosdado Cabello, aki továbbra is belügyminiszter. Eddigi pályája során formálisan gyakran a háttérben maradt, de a chavista rendszer egyik legkeményebb, legkitartóbb és legellentmondásosabb figurája. Nem ideológus és nem karizmatikus vezér, hanem túlélő. A rendszer egyik legfőbb biztosítéka. Sokak szerint semmit nem érnek el az amerikaiak, ha őt nem tudják kiiktatni vagy teljes mértékben ellenőrzésük alá vonni.

Cabello 1963-ban született Monagas államban. Fiatalon a baloldali Bandera Roja militáns szervezethez kötődött, majd katonai pályára lépett, és 1987-ben kiváló eredménnyel végzett a katonai akadémián. Neve az 1992-es, Hugo Chávez által vezetett sikertelen puccskísérlet során vált ismertté. Bár a lázadás kudarcba fulladt, a chavista narratívában Cabello a „forradalom katonájaként” emelkedett fel.

Chávez 1998-as hatalomra kerülése után Cabello gyors karriert futott be. A kétezres években szinte minden fontos állami területen megfordult. Vezette a távközlési hatóságot, volt infrastrukturális miniszter, alelnök, Miranda állam kormányzója, és a 2002-es puccs idején rövid időre ideiglenes államfővé is vált. Ezek a pozíciók nemcsak hatalmat, hanem kapcsolati tőkét is jelentettek. Cabello ekkor építette ki azt az informális hálózatot, amely politikai túlélésének alapja lett.

Chávez betegsége és halála idején a neve lehetséges utódként merült fel, ám végül Maduro került az elnöki székbe. Ettől kezdve Cabello kettős szerepbe szorult: egyszerre volt a rendszer egyik pillére és annak belső ellenlábasa. A nemzetgyűlés elnökeként, majd az ellenzéki parlament jogköreinek kiüresítésére létrehozott alkotmányozó gyűlés vezetőjeként világossá tette, hogy nem a demokratikus intézményekhez lojális, hanem a rezsim fennmaradásában érdekelt.

Politikai súlyát médiabeli jelenléte is erősítette. Heti televíziós műsora a chavista propaganda egyik központi platformja lett, ahol összeesküvésekről, ellenségekről és árulókról beszélt. Ez a szerep tovább erősítette a róla a rendszer „kemény ökleként” kialakult képet.

Cabello neve szorosan összefonódik Venezuela illegális gazdaságaival. Az Egyesült Államok és több nemzetközi szervezet a Napok Kartelljének egyik kulcsfigurájaként tartja számon. Befolyása kiterjed a drogkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Apure és Zulia államokra, valamint Bolívar államra, ahol az illegális aranybányászat zajlik. Hatalmát tovább növeli, hogy családtagjai és közeli szövetségesei vezető pozíciókat töltenek be a vámhatóságoknál, a hírszerzésben és más stratégiai intézményekben.

A 2024-es vitatott elnökválasztások után belügy- és igazságügyi miniszterré nevezték ki, ami új szintre emelte jelentőségét. Ez a poszt közvetlen felügyeletet ad neki a rendőrség és a titkosszolgálatok felett. Ez azt is jelenti, hogy a rezsim belső stabilitásának legfontosabb eszközei kerültek a kezébe. Sok elemző szerint ez nem pusztán jutalom volt, hanem kölcsönös biztosíték. Cabello hatalmának intézményesítése ugyanis Madurónak is garanciát jelentett.

A pozícióját továbbra is megtartó Cabello nem önmagában fontos, hanem azért, mert összeköti a chavizmus katonai eredetét, a politikai hatalomgyakorlást és az illegális gazdaságokat. Bármilyen átmenet, belső konfliktus vagy hatalmi átrendeződés következik Venezuelában, az ő szerepe megkerülhetetlen lesz.

Tren de Aragua, a börtönből kinőtt banda

Ha az Egyesült Államok vagy a régió államai valóban rendet akarnak tenni Venezuelában, nem kerülhetik meg a Tren de Araguát. Ez az egyetlen venezuelai bűnszervezet, amely képes volt tartósan kilépni a nemzetközi színtérre. Börtönbandaként indult, majd a társadalmi és intézményi összeomlással párhuzamosan sokoldalú, erőszakos, egyszersmind rendkívül alkalmazkodó hálózattá vált.

A csoport felemelkedése szorosan követte Venezuela szétesését. Ahogy az állam visszahúzódott, a Tren de Aragua lépett a helyére.

Nevét feltehetően egy Aragua államon áthaladó, soha be nem fejezett vasútvonal építésén dolgozó szakszervezetről kapta. Szimbolikus választás: félkész infrastruktúra, elhagyott állam, bűnözők által betöltött űr.

Maduro és felesége elfogása után Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter bejelentett egy új vádiratot, amely további bűncselekményekkel vádolja meg őket. Ez jelentősen eltér a 2020-as vádirattól, amelyben Maduro Diosdado Cabellóval együtt a Napok Kartelljének vezetőjeként szerepelt. Ebben az új vádiratban Maduro feleségét először említik kábítószer-kereskedelemmel összefüggésben, valamint fiukat, Nicolás Ernesto Madurót is. Diosdado Cabello ismét szerepel, és először kapcsolják közvetlenül Nicolás Madurót a Tren de Aragua vezetőjéhez, Niño Guerreróhoz.

A Tren de Aragua banda központja hosszú időn át az araguai Tocorón börtön volt. A létesítményt Héctor Rustherford Guerrero Flores – ismertebb nevén Niño Guerrero – gyakorlatilag magánbirtokként irányította. Ez nem volt kivételes jelenség Venezuelában, ahol a börtönök felett gyakran a pranék, azaz bűnöző főnökök gyakorolják a felügyeletet. Tocorón azonban Guerrero alatt különösen látványos példájává vált az állami szuverenitás felbomlásának: a falakon belül állatkert, medence, éttermek és éjszakai klub működött.

Guerrero bűnözői karrierje 2005-ben indult egy rendőr meggyilkolásával. 2010-ben került Tocorónba, ahonnan két évvel később megszökött, majd 2013-ban elfogták és visszaszállították. Ezt követően kezdte tudatosan felépíteni a Tren de Araguát, maga köré gyűjtve legbizalmasabb embereit.

A banda először a börtönön belül szilárdította meg hatalmát, majd fokozatosan terjeszkedett a falakon túl. Előbb a környező városrészeket vonta irányítása alá, majd Aragua állam egészét, végül más régiókat is. Egyes rivális bandákkal megnemtámadási egyezségeket kötött, másokat erőszakkal számolt fel. Amikor 2016-ban megölték a Tren del Llano vezetőjét, a Tren de Aragua átvette annak területeit Araguában és Guárico egy részén. A következő években szövetségeken és alárendelt csoportokon keresztül legalább öt további államban jelent meg.

Az igazi áttörést azonban a nemzetközi migrációs hullám hozta. A 2010-es évek végén a banda felismerte, hogy a Venezuelából menekülők tömegei nemcsak társadalmi, hanem üzleti lehetőséget is jelentenek. A migrációs útvonalakat követve előbb a kolumbiai határvidéken, majd Peruban és Chilében hozott létre sejteket. Míg más bűnszervezetek elsősorban a drogkereskedelemre koncentráltak,

a Tren de Aragua a migránsok kizsákmányolására építette modelljét: zsarolásra, embercsempészetre, szexuális célú emberkereskedelemre és uzsorára.

Ahogy külföldi hálózata megerősödött, a banda egyre agresszívabban lépett be a helyi bűnözői piacokra. Riválisait célzott erőszakkal szorította ki, majd beszállt a kiskereskedelmi drogkereskedelembe, az emberrablásokba, rablásokba és kisebb volumenű nemzetközi csempészetbe is. Terjeszkedése 2018 körül már regionális riadalmat keltett: Kolumbia, Peru, Chile, majd később az Egyesült Államok is kiemelt biztonsági fenyegetésként kezdett tekinteni rá.

A hanyatlás 2023 szeptemberében kezdődött, amikor a venezuelai hatóságok nagyszabású műveletben visszafoglalták Tocorónt. Bár a vezetők – köztük Niño Guerrero – megszöktek, a központ elvesztése súlyos csapást mért a szervezetre. A hálózat azóta töredezettebbé vált, és egyre inkább laza, „franchise-jellegű” működést mutat.

Hogyan tovább?

A rezsim stabilitásának egyik pillére, a hadsereg, továbbra is Vladimir Padrino López védelmi miniszter, tábornok kezében van, aki 2014 óta tölti be posztját. Diosdado Cabello is érintetlen maradt. Az új amerikai vádirat feltűnően nem említi Padrinót, aki az elmúlt 11 évben irányította a hadsereget, és felügyelte annak egyre mélyebb bevonódását a kábítószer-kereskedelembe. Igaz, Padrino ellen már külön vádat emeltek korábban, és az amerikai külügyminisztérium 15 millió dollár vérdíjat tűzött ki a fejére.

Ahogy arra az InsightCrime egyik elemzése rávilágított, az Egyesült Államok tisztában van azzal, hogy jelenleg a káosz és egy esetleges polgárháború elkerülésének egyetlen módja egy chavista vezető hatalomban tartása. Trump láthatóan kevéssé érdeklődik az államépítés iránt, és valószínűtlen, hogy politikai bázisa elfogadna egy jelentős és hosszú távú amerikai csapattelepítést, valamint az ehhez szükséges erőforrásokat egy nem chavista kormány biztonságának garantálására.

A legnagyobb baj valószínűleg az, hogy igazából senki sem tudja megmondani, mit is kellene vagy lehet kezdeni a venezuelai rezsimmel. Vannak, akik az amerikai katonai beavatkozás előtt is már azt hangoztatták, hogy Maduro erőszakos eltávolítása az egyetlen reális út a demokrácia helyreállításához és a hibrid bűnözői állam megfékezéséhez. Azok, akik így gondolják, azt hangoztatják, hogy a békés eszközök kudarcot vallottak, a rezsim lényegében bűnszervezetként működik, és hatalmon maradása garantálja a szervezett bűnözés fennmaradását, még ha a Napok Kartellje nem is klasszikus hierarchikus struktúra, hanem lojalitáson alapuló korrupciós rendszer.

Más szakértők viszont arra figyelmeztettek, hogy egy szélesebb katonai beavatkozás felboríthatja a jelenlegi, bár torz módon „stabil” bűnözői egyensúlyt, hatalmi vákuumot teremthet, és eszkalálódó, többfrontos konfliktushoz vezethet. Ezek a szakértők attól tartanak, hogy egy ilyen forgatókönyv lehetőséget adna nem állami fegyveres szereplőknek – például gerillacsoportoknak és kormánybarát milíciáknak –, hogy tovább erősítsék pozícióikat, miközben az állam újjáépítése rendkívül nehézzé válna.

Sokan attól tartanak, hogy nincs kidolgozott amerikai terv, és az Egyesült Államok könnyen beleragadhat egy iraki tapasztalatokra emlékeztető, elhúzódó konfliktusba.

Az Egyesült Államok Maduro elleni fellépése sokkolta Kolumbiát. Ez nem is csoda, mivel a kokainkereskedelem nagy része Kolumbiához kapcsolódik. A Maduro elleni műveletről tartott sajtótájékoztatón Trump megfenyegette a kolumbiai kormányt, de kérdés, hogy ennél tovább megy-e. Kolumbiában választási év van, a kolumbiai elnök augusztusra távozik. Elképzelhető viszont, hogy Trump megpróbálja a választásokat jobboldali irányba befolyásolni, ahogyan azt Hondurasban tette.

Olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy Kolumbia legnagyobb lázadócsoportja, a Venezuelában is jelen lévő Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) csapatokat mozgatott át Venezuelából Kolumbiába, állítólag az amerikai rakétacsapásoktól tartva. Ennek ellenére az InsightCrime előrejelzése szerint Maduro elfogása után nem várhatók jelentős változások a bűnözői viszonyokban. Kolumbia továbbra is rekordmennyiségű kokaint termel, a venezuelai hadsereg és a magas rangú chavista vezetők továbbra is szabályozzák a drogcsempészetet Venezuelán keresztül, és a chavista szereplők, valamint az ELN-hez hasonló bűnözői csoportok közötti megállapodás fennmarad.

A venezuelai ügyvivőnek, Rodrígueznek most rendkívül óvatos egyensúlyozásra lesz szüksége az amerikai követelések és a radikális chavisták elvárásai között. Várhatóan nyomást gyakorol a korrupt chavista szereplőkre, hogy láthatatlanná tegyék illegális tevékenységeiket. Amíg az amerikai haditengerészeti jelenlét fennmarad a Karib-térségben, Venezuela egyik kulcsfontosságú drogtranzitútvonala korlátozva marad. A kábítószer-kereskedelem azonban rendkívül rugalmas és gyorsan alkalmazkodó üzletág: az útvonalak átszervezése már Maduro elfogása előtt megkezdődött.

Legalább négy szankció alatt álló olajszállító hajó hagyta el Venezuelát szombaton, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok tengeri blokádja továbbra is érvényben van. Mindeddig pedig – Trump kijelentéseivel ellentétben – nincs érdemi bizonyíték arra, hogy a kokain Egyesült Államokba irányuló áramlása akár megszakadt, akár megszűnt volna – hívta fel rá a figyelmet az InsightCrime.