Ez volt az az év, amikor tényleg, de tényleg minden megváltozott

Van olyan év, amelyről csak utólag derül ki, hogy fordulópont volt. És vannak évek, amikor már benne élve is érezzük, hogy valami végleg megváltozott. Mindenféle patetikusság nélkül ki lehet jelenteni, hogy 2025 ilyen év volt. Nem egyetlen esemény miatt, nem egy nagy robbanással, hanem azért, mert szinte minden területen egyszerre mozdult el a világ új irányba. A szórakoztatóipartól a politikán át a háborúk természetéig, a médiától a kultúráig mindenhol ugyanazt lehetett érezni: a régi szabályok már nem működnek, az újak pedig még formálódnak.

Sok területen a mesterséges intelligencia (MI) hozta el a változást. Az MI már korábban is jelen volt, évek óta téma, de 2025-ben vált igazán láthatóvá. Már nem technológiai érdekesség, hanem mindennapi politikai, gazdasági és kulturális tényező, akkor is, ha egyre kevésbé látszik, hogyan térül majd meg a belefektetett irgalmatlan mennyiségű tőke.

Az Egyesült Államokban és Európában kampánybeszédek, hirdetések és teljes politikai stratégiák épültek MI-alapú elemzésekre. Elemzőrendszerek döntötték el, melyik választói csoport mit lát a hírfolyamában, milyen szóhasználattal, milyen érzelmi hangsúlyokkal. Magyarország sem kivétel. Tavaly még megmosolyogtuk, amikor egy politikus a mesterséges intelligencia által manipulált hangfelvételnek állított be egy nyilvánvalóan eredeti, de számára kínos anyagot, majd idén a Fidesz már tényleg MI-generált kamuvideókkal bontotta le a valóságot. Egy-egy Facebookon közzétett videót úgy vágtak meg, mintha a bejátszott részlet valóság lenne. És ez volt az az év, amikor már voltak olyan magyar érettségizők, akik MI-vel írhatták meg az angol érettségin a fogalmazást, mégsem lehetett elvenni tőlük a bizonyítványt.

A változások sehol sem arctalan folyamatok voltak. 2025-ben konkrét szereplők testesítették meg az új korszakot. Az Egyesült Államokban Donald Trump politikai visszatérése már nem hagyományos kampányként zajlott, hanem egy médiagépezetté vált online mozgalomként, ahol az MI-alapú technológiának is fontos szerep jutott – miközben az elnök törekvései a technológia szabályozása ellen még az őt pártoló republikánusokat is megosztják.

2025-ben a politika végleg elszakadt a megszokott terétől. Politikusok TikTok-videókban reagáltak világeseményekre, élő streamekben vitáztak, mémekben kommunikáltak. A politikai siker egyre kevésbé múlt intézményi háttéren, és egyre inkább azon, ki képes uralni a figyelmet. Ha a kilencvenes években vagy akár csak pár évvel ezelőtt is valaki azt mondta volna, hogy egy kormánypárti politikus az összekötözött munkatársát csomagtartóba zárva ijesztgeti majd az embereket az ukrán szervkereskedőkkel, kinevettük volna. 2025-re ez is valósággá vált, és már legfeljebb a csomagtartóba tett munkatársat röhögjük ki.

A döntések tempója felgyorsult, az üzenetek leegyszerűsödtek, mert a digitális tér ezt jutalmazta.

Ha fáziskéséssel is, de a megváltozott környezetet Orbán Viktor is felismerte, aki nyáron már azt mondta, könnyen lehet, hogy az ilyen típusú digitális mozgalmak váltják fel a hagyományos politikai pártokat. Érdekes mondat volt ez egy olyan politikai vezetőtől, akinek a pártja korábban éppen azt vágta hozzá az ellenzéki kihívó fejéhez, hogy csak a virtuális térben létezik, nincs mögötte valóságos párt és szervezet. Ám 2025-ben már a kormányfő is azt magyarázta a híveinek, hogy a választásig hátralévő időszakban legalább úgy jelen kell lenniük a digitális térben, mint a Tiszának.

Miközben a Fidesz és a Tisza is azt kommunikálja, hogy a másik elveszíti a 2026-os választást, a háttérben már nem olyan sziklaszilárd ez a magabiztosság. Mindkét párt minden egyes napot meg akar nyerni a tematizációs versenyben. A hírciklusok extrém módon lerövidültek. Ami ma még téma, arra holnapután már alig emlékeznek az emberek. Amilyen gyorsan felbukkant idén egy-egy ügy, olyan gyorsan ment is a süllyesztőbe.

2025 a média válságának és újjászületésének éve is volt.

A deepfake-ek, az MI által generált képek és hírek miatt a valóság hitelessége folyamatosan megkérdőjeleződött. A kormányzati kontroll alatt tartott megyei lapok MI-képekkel és kamugyanús Magyar Péter-idézettel győzködték az embereket, mennyire rosszul sikerült a tiszás október 23-a.

Ez volt az az év, amikor egyre több esetben derült ki, hogy virális tartalmak mögött nem újságírók, hanem algoritmusok álltak. Ebben a környezetben valószínűleg csak azok a médiumok maradnak életképesek, amelyek nem pusztán híreket közölnek, hanem értelmeznek, ellenőriznek, kontextust adnak. A hosszabb elemzések, magyarázó tartalmak és személyes hangvételű publicisztikák újra felértékelődtek, de Semjén Zsolt legnagyobb bánatára megmutatkozott az is, mire képes a megváltozott szerkezetű nyilvánosság, ha önálló életre kel egy titokzatos „Zsolti bácsi”. Biztosak csak abban lehetünk, hogy lesz még ilyen bőven.

Ennek ellenére vagy éppen ezért a hagyományos sajtó ereje és befolyása csökken – ezt is bebizonyította 2025. Megmondóemberek, influenszerek váltak információs csomóponttá, a politikai szereplők pedig igyekeznek megteremteni a saját médiavilágukat. Már a kormány sem csak a hagyományos kormánypárti sajtót, hanem a házi influenszereit is magával hurcolja egy washingtoni vagy egy brüsszeli kiruccanásra. A kormánypárti és az ellenzéki politikusok már leginkább közvetlenül vagy a házi kedvenceiken keresztül akarnak elérni az emberekhez, és egyre inkább arra törekszenek, hogy a számukra potenciálisan veszélyes médiumokat hiteltelenítsék. Azért nyúlnak ehhez az eszközhöz, mert a tőlük függetlenül működő média felett nincsen kontrolljuk.

2025-ben ezt a hiteltelenítési kísérletet a Fidesz járatta csúcsra az egyelőre megbukott átláthatósági törvénytervezettel, de Magyar Péter is hasonló stratégiával dolgozik, amikor időnként nekimegy a független sajtónak. Minden politikus érzi, hogy akkor jár jól, ha saját nyilvánosságot, saját buborékot, saját világot épít.

A politika és a média mellett a kultúra is megváltozott. Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy színpadi rutin nélküli, az online térben népszerű előadók stadionokat töltsenek meg. Márpedig 2025-ben ez történt két youtuberrel, a Pamkutyával. Miközben a fesztiválpiac a haláltusáját vívja, és a Sziget is csak az utolsó utáni pillanatban menekült meg, a Pamkutya több teltháznyi jegyet adott el a 2026-ra tervezett MVM Dome-os koncertekre.

Hasonló jelenségek történtek világszerte: streamerek és influenszerek töltöttek meg stadionokat az Egyesült Államokban, Latin-Amerikában és Ázsiában. Twitch- és YouTube-sztárok indítottak turnékat, podcast-házigazdák adtak el tízezres jegyszámokat élő felvételekre. A közönség nem a műfajt, hanem a személyt követi.

Ez volt az az év, amikor mindenkinek, aki megnézte a Telex Afterben megjelent interjút két fiatal rapperrel, eszébe juthatott, mennyire elszállt felette az idő, miközben mások boldogan „recreate-elték cheat code-dal a beateket, hogy végül blowupoljanak”.

Mindaz, ami idén történt, értelmezhetetlen a Z generáció nélkül. Ez a generáció nem ismerte az internet nélküli világot, és közülük 2025-re már rengeteget léptek be a felnőttkorba, valamint a közéletbe. Csakhogy számukra a digitális tér nem eszköz, hanem alapállapot, és ez a generáció már másként viszonyul a tekintélyhez, a munkához, a politikához és a kultúrához. Kevésbé lojális az intézményekhez, sokkal inkább személyekhez és narratívákhoz kötődik. Egy streamer vagy youtuber hitelesebb lehet számukra, mint egy politikus, újságíró vagy bármely terület szakértője. A siker mércéje nem a stabilitás, hanem a láthatóság és az azonnali hatás.

Ez is magyarázat arra, miért tudtak online induló pártok, mozgalmak és alkotók a világ minden táján ilyen gyorsan tömegeket megszólítani. Pontosan azon a nyelven beszélnek, amelyen ez a generáció gondolkodik. Ez a jelenség leginkább a fiatalok körében népszerűségi deficittel küzdő Fideszre jelent veszélyt. Arra a pártra, amely idén szembesült azzal, mennyire népszerűtlen a fiatalok körében – miközben intő jel, hogy ugyanez a generáció az, amely Európában egyre kevésbé hisz a demokráciában.

2025-re a nemzetközi világrend is fellazult. Nem egyetlen látványos töréssel, hanem lassú felpuhulással. Az a rendszer, amely évtizedeken át a nagyhatalmi kompromisszumokra, a nemzetközi intézmények tekintélyére és a kiszámítható szövetségi struktúrákra épült, egyre kevésbé volt képes kikényszeríteni a saját szabályait. A nemzetközi jog formálisan tovább élt, de a gyakorlatban mind gyakrabban háttérbe szorult. Helyette a nyers érdekérvényesítés, az ad hoc megállapodások és a „kinek mit enged meg az ereje” logikája érvényesült.

Ebben az évben világossá vált, hogy a nagyhatalmak már nem elsősorban a meglévő intézményrendszeren belül próbálják rendezni konfliktusaikat, hanem párhuzamos struktúrákat építenek. Ez volt az az év, amikor az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája olyan lett, mintha az oroszok írták volna, Washington számára pedig nagyobb fenyegetést jelent az EU, mint Oroszország. Az amerikai fordulatot látva így már igazából nem meglepő, ha az év végére Magyarország miniszterelnöke eljutott oda, hogy kimondja: az orosz–ukrán háborúban már az sem világos, ki támadott meg kit.

A liberális demokrácia, a demokratikus kapitalizmus válságba került, egyesek szerint ennek a rendnek vége, annyi, befellegzett, és a folyamat már aligha fordítható vissza. A világban szövetségek lazultak fel, új, rugalmas koalíciók jöttek létre konkrét ügyek mentén, miközben a korábban stabilnak hitt garanciák – katonai, gazdasági vagy politikai ígéretek – feltételessé váltak. Ez a bizonytalanság különösen a közepes és kisebb államokat érintette érzékenyen, amelyek egyre nehezebben tudnak hosszú távra tervezni.

A világrend feloldódásához hozzájárult az is, hogy a konfliktusok természete megváltozott. 2025-ben már nemcsak fegyveres összecsapások formálták a nemzetközi viszonyokat, hanem kibertámadások, gazdasági nyomásgyakorlás, információs hadviselés és technológiai függőségek. Ezek a szürkezónás eszközök lehetővé tették az államoknak, hogy nyílt háború nélkül bontsák meg a status quót, miközben formálisan továbbra is tagadják a konfrontációt.

Ennek ellenére 2025 nem a világrend összeomlásának éve volt, hanem annak az időszaka, amikor egyre többen fogadták el: az egységes, szabályalapú nemzetközi rendszer helyét egy töredezett, regionális és érdekvezérelt világ veszi át.

Ebben a környezetben a stabilitás már nem adottság, hanem folyamatosan újratárgyalt állapot lett, amelyben a bizalom helyét fokozatosan az óvatosság és az önérdek vette át. Ezt képezte le a szégyenteljes balhéba torkolló februári Trump–Zelenszkij-találkozó is. Egy ilyen nyílt színre kitett konfliktus a diplomáciában évekkel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna.

Ahogy 1989 a hidegháborús világ végét, 2001 pedig a globális biztonságérzet összeomlását jelképezte, úgy válik egyre világosabbá: 2014 volt az a csendes töréspont, amelynek következményei 2025-re értek be igazán.

2014-ben kezdődött el Ukrajnában egy olyan konfliktus, amely megkérdőjelezte a második világháború utáni európai rendet. Ekkor vált tömegessé a közösségi média politikai fegyverként való használata, és ekkor indult el az a technológiai gyorsulás, amely egy évtized alatt teljesen átalakította a nyilvánosságot.

Eltelt bő tíz év, és 2025-re az is nyilvánvalóvá vált, hogy a háború már nem az, ami a történelemkönyvek lapjain szerepel. Húsz évvel ezelőtt egy háború tipikusan úgy zajlott, hogy hagyományos hadseregek vonultak fel: tankoszlopok haladtak előre, vadászbombázók csapást mértek katonai célpontokra, a híreket pedig újságírók közvetítésével, akár többnapos késéssel látta a világ, mint az iraki háború elején. Ezzel szemben 2025-ben egy konfliktus már gyakran drónrajokkal, műholdas felderítéssel, kibertámadásokkal és precíziós csapásokkal zajlik, ahol egy operátor akár több száz kilométerre a fronttól ül, a harc eseményei pedig élőben megjelennek a közösségi médiában, miközben az információs és digitális hadviselés legalább akkora szerepet kap, mint a fizikai összecsapások.

Deepfake videók, manipulált hangfelvételek és célzott dezinformációs kampányok jelentek meg, gyakran napokkal vagy órákkal megelőzve a tényleges katonai eseményeket. A háború így nemcsak a frontokon zajlik, hanem a közösségi médiában, a híroldalakon és a kommentmezőkben is. A civil lakosság nem pusztán elszenvedője, hanem – sokszor észrevétlenül – résztvevője lett ezeknek a globális, hibrid konfliktusoknak.

2025-re a világ nem elromlott, hanem átlépett egy új működési módba. Az idei év nem azért volt különleges, mert minden jó vagy minden rossz lett. Hanem azért, mert érezhetően véget ért valami, és elkezdődött valami más. Egy korszak, ahol a technológia, az emberi figyelem, a hatalom és a kultúra új egyensúlyt keres. Ebben az évben a bizonytalanság lett az új normalitás. Nem azért, mert eltűntek a hatalmi központok vagy a szabályok, hanem mert minden gyorsabban változik, mint ahogy az emberek és az intézmények követni tudják. A stabilitás többé nem adottság, hanem folyamatosan újratárgyalt állapot.

Ebben a világban a hatalom egyre inkább a figyelem, a narratívák és a technológiai fölény köré szerveződik. A politika, a média és a kultúra ezért csúszott egymásba, és mind ugyanazért az erőforrásért versenyeznek. Eközben elmosódnak a határok online és offline, valóság és manipuláció, béke és konfliktus között.

És egyre nehezebb megérteni, ki irányít és milyen szabályok szerint.