Zelenszkij szerint vasárnap találkoznak Trumppal Floridában

276

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy vasárnap Floridában találkozik Donald Trumppal a közel négy éve tartó háború lezárása érdekében, adta hírül a CNN. A Fehér Ház egyelőre nem erősítette meg a találkozó időpontját.

Az ukrán elnök ezt azután közölte, hogy csütörtökön hosszú beszélgetést folytatott telefonon Donald Trump vejével, Jared Kushnerrel és Steve Witkoff különmegbízottal. Zelenszkij szerint a beszélgetésen a teljes ukrán diplomáciai csapat, köztük Rustem Umerov, az ukránok főtárgyalója is részt vett. Zelenszkij később azt írta, hogy Umerov az amerikaiakkal megállapodott arról, hogy hamarosan megtartanak egy magasabb szintű diplomáciai találkozót Donald Trump és Zelenszkij között. „Sok minden eldőlhet az újév előtt. Dicsőség Ukrajnának!” – írta még az ukrán elnök.

Pénteken újságíróknak nyilatkozva Zelenszkij óvatosságra intett, azt mondta, nem tudja megmondani, hogy a találkozó szilárd megállapodáshoz vezet-e, de mindkét fél arra törekszik, hogy „annyit véglegesítsenek, amennyit csak tudnak”. Szerinte az ukrán és amerikai tisztviselők által kidolgozott 20 pontos béketerv „90 százalékban kész van”, azt tervezi, hogy megvitatja Trumppal, hogyan garantálhatják Ukrajna szövetségesei az ország biztonságát a jövőben.

Az amerikai diplomácia által elindított orosz–ukrán béketárgyalások és egyeztetések már jó ideje tartanak. Az eredeti tervek elvárták volna, hogy Ukrajna jelentős területi veszteségeket és más engedményeket adjon, ám ezt az ukránok teljes mértékben elutasították. A legfrissebb hírek szerint Zelenszkij kompromisszumos javaslatokat tett néhány nehéz kérdésben annak érdekében, hogy a tervet végül az oroszok is elfogadják.

Ukrajna legutóbb december első felében küldte el válaszát az Egyesült Államok által kidolgozott legújabb békejavaslatra. Donald Trump amerikai elnök szerdán sajtótájékoztatót tartott a Fehér Házban, ahol többek között arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek „reálisnak kell lennie” a béketervvel kapcsolatos álláspontját illetően.

Trump azt sugallta, hogy hamarosan „megtalálhatják” a megoldást az orosz–ukrán háború lezárására, és azt mondta, hogy „sokan azt mondják, hogy ez közelebb van, mint valaha”.

A Kreml szóvivőjét is megkérdezték a béketárgyalásokkal kapcsolatban. Dmitrij Peszkov azt mondta, hogy Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója beszélt a Trump-adminisztráció tagjaival, miután Moszkva megkapta a megállapodásra vonatkozó legfrissebb javaslatokat. Peszkov nem mondta el, mikor került sor a beszélgetésre.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!