Repüléstörténeti tesztet hajtott végre Törökország első pilóta nélküli harci repülőgépe, a Bayraktar Kizilelma – közölte a gépet fejlesztő török Baykar védelmi vállalat. Állításuk szerint a világon most először fordult elő, hogy egy pilóta nélküli vadászgép látótávolságon túlról levegő-levegő rakétával talált el egy légi célpontot.
A török állami finanszírozású televíziós hírcsatorna, a TRT World beszámolója szerint a sikeres tesztet Észak-Törökországban, a tengerparti Sinop város közelében hajtották végre. A pilóta nélküli Bayraktar Kizilelma a közeli Merzifon Légibázisról szállt fel öt darab F–16-os vadászbombázó társaságában, és velük kötelékben repülve hajtotta végre a feladatot. Ennek során egy török fejlesztésű Gökdoğan levegő-levegő rakétát indított el, amely pontosan eltalálta a körülbelül 50 kilométeres távolságban lévő célpontot, egy korábban indított nagy sebességű és sugárhajtású céldrónt. A célpontot a szintén török fejlesztésű Aselsan Murad radar észlelte és követte. Eközben egy Bayraktar Akinci drón kísérte a harci köteléket, és a levegőből rögzítette az eseményeket.
A TRT World szerint ez volt az első alkalom a török repülés történetében, hogy egy hazai gyártmányú repülőgép hazai gyártmányú levegő-levegő rakétát lőtt ki egy légi célpontra, amelyet hazai radar mért be. Vagyis a küldetéslánc minden egyes elemét török képességekkel hajtották végre. A sikeres teszt révén a Bayraktar Kizilelma lett az első pilóta nélküli platform a világon, amelynek levegő-levegő harci képességeit igazolták. Korábbi tesztek során földi célpontok ellen is sikerrel alkalmazták.
Törökország első sugárhajtású, pilóta nélküli harci repülőgépét levegő-levegő, levegő-föld és tengeri repülési feladatokra tervezték. A Baykar által fejlesztett platform célja, hogy idővel átvegye a pilóták által irányított hagyományos vadászgépek feladatait, miközben csökkentik az üzemeltetési költségeket és a kockázatokat. A Kizilelma autonóm repülési képességgel, mesterséges intelligenciával vezérelt számítógéppel, valamint rövid futópályára optimalizált szerkezettel rendelkezik. A típus várhatóan a török haditengerészet zászlóshajóján, a TCG Anadolun, valamint a jelenleg építés alatt álló Mugem repülőgép-hordozón fog szolgálatot teljesíteni.
Az elmúlt években a Baykar globális vezetővé vált a harci drónok piacán. A vállalat 2023-ban 1,8 milliárd dollár exportbevételt ért el, 2024-ben pedig megismételték ezt az eredményt. Mára a teljes bevételük 90 százalékát az export adja, összesen 36 országgal írtak alá exportmegállapodást a Bayraktar TB2 típusú drónra, 16 országgal pedig a Bayraktar Akinci típusra. A hivatalos adatok szerint a vállalat az elmúlt négy évben Törökország legnagyobb védelmi és repülőgépipari exportőre volt.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!