Egy ausztrál óceánjáró egy lakatlan szigeten hagyta 80 éves utasát, akire aztán holtan találtak

Egy ausztrál hajózási társaság a napokban valóra váltotta néhányunk rémálmát. Egy trópusi szigeten felejtették az óceánjáró egyik idős utasát, akit végül vasárnap holtan találtak meg a mentőalakulatok. A hír bejárta a világsajtót, és az eddig irreálisnak tűnő félelem valósággá vált. A történethez hozzátartozik, hogy az idős asszony valószínűleg nem azért halt meg, mert étlen, szomjan, menedék nélkül maradt. A hajó órákon belül visszafordult érte, a személyzet kora hajnalig kutatott utána.

Nem példa nélküli, hogy egy óceánjáró otthagyja az utasát a parton. De ennél az esetnél felmerül a kérdés, hogy ezt egy lakatlan sziget esetében meg lehet-e tenni. Még folyik a nyomozás, hogy kiderüljön, pontosan hogyan feledkeztek meg az utasról.

Katherine Rees úgy tudta, hogy 80 éves édesanyja, Suzanne Rees épen és egészségesen nyaral egy óceánjárón – ahogy az az ő korában rendjén való. Az idős asszony aktív életet élt: kertészkedett és túrázott is. Így vállalkozott egy 60 napos, több tízezer ausztrál dollárjába kerülő, hajós nyaralásra a Nagy-korallzátony környékén. A Coral Adventurer nevű hajó Cairnsből indult el a múlt hét elején. A hajót kifejezetten az ausztrál partvidék távoli területeinek elérésére építették. Több kisebb hajóval egészül ki, amikkel az utasok egynapos kiruccanásokat tudnak tenni a környékbeli szigeteken.

Az első menetrend szerinti megálló szombaton a Lizard-sziget volt. A trópusi, lakatlan szigeten túrázás és búvárkodás volt a program az utasoknak. A hajótársaság nyilatkozata szerint ezek a tevékenységek nem túlságosan megerőltetők, de azért szükség van rá, hogy az utas jól mozogjon. Suzanne Rees egy csoportos túrához csatlakozott, ami a sziget legmagasabb csúcsára, a Cook’s Lookra tartott. „A rendőrségtől úgy tudjuk, hogy nagyon meleg volt aznap, és anyu rosszul lett a hegymenetben. Ezután arra kérték, hogy sétáljon vissza egyedül” – mondta Katherine Rees. Más jelentések szerint Suzanne Rees önszántából indult vissza egyedül.

A program végeztével a hajó elindult a következő állomás felé. Már két órája úton voltak, amikor észrevették, hogy Suzanne Rees hiányzik az utasok közül. Az Ausztrál Tengerészeti Biztonsági Hatóság (Amsa) közölte, hogy ők este kilenc körül kaptak értesítést az utas eltűnéséről. A hajó vissza is ment a Lizardra. A legénység egy része fáklyákkal és lámpákkal felszerelkezve kezdte el átkutatni a szigetet. Hajnali 3-ig nem találtak semmit, így visszatértek a fedélzetre, hogy megvárják a napkeltét. Vasárnap reggel helikopterről szúrták ki az idős nő holttestét.

„Tudtuk, hogy halott lehet, mert azonnal visszahívtak mindenkit a keresésből. Senki sem ment oda, ahol a helikopter lebegett, egészen addig, amíg a rendőrség meg nem érkezett” – mondta az ABC-nek Traci Ayris, egy helyi vitorlázó, aki a sziget közelében hajózott a történtek idején. Hallotta azokat a rádióüzeneteket is, amiket a Coral Adventurer legénysége leadott. „A rádión keresztül is lehetett hallani a hangjukon, hogy le vannak sújtva” – mondta.

Szerdán a Coral Expeditions vezérigazgatója, Mark Fifield, sajnálatát fejezte ki a haláleset miatt. „Szorosan együttműködünk a queenslandi rendőrséggel és más hatóságokkal a nyomozás során. Amíg ez a folyamatban van, nem tudunk nyilatkozni” – mondta.

A hajó otthagyhat a kikötőben, de egy lakatlan szigeten is?

Az egyelőre nem világos, hogy Suzanne Rees milyen körülmények között vesztette életét. Ha azután halt meg, hogy hátrahagyta őt a hajó, akkor az azt jelenti, hogy lett volna lehetőség megmenteni. Ebben az esetben súlyosabb mulasztásról beszélünk. De az is elképzelhető, hogy Rees a túrázás közben jelentkező rosszulléte következtében halt meg. Erre utal az is, hogy nem találták meg mindjárt a parton, amikor kutattak utána. Ez esetben nem az okozta a halálát, hogy a hajó hátrahagyta, azt viszont vizsgálni kell, hogy saját döntéséből vagy a túravezető utasítására vágott-e neki egyedül a visszaútnak a partra. Katherine Rees azt reméli, hogy a halottkém jelentése kideríti, mit kellett volna tennie a vállalatnak, hogy megmentsék az édesanyja életét.

„Abból a kevésből, amit hallottunk, úgy tűnik, hogy hiányzott a józanság és a körültekintés” – mondta csütörtökön Katherine. Ő úgy tudja, hogy a hajón nem számlálták meg az utasokat. Pedig az óceánjáró nem volt olyan hatalmas, hogy ne lehessen könnyen ellenőrizni a létszámot. A Coral Adventurer a cég weboldala szerint maximum 120 vendég és 46 fős személyzet befogadására alkalmas.

Emellett a tengerjáró hajókon olyan beléptetőrendszerek vannak, amelyek alapján nyomon lehet követni, hogy ki száll fel vagy le, mondta Harriet Mallinson, a Sailawaze utazási weboldal hajózási rovatának szerkesztője a BBC-nek. A tengerjáró társaságok nagyon komolyan veszik ezeket az eljárásokat, hiszen így tudják ellenőrizni, hogy potyautas ne lopakodhasson fel a fedélzetre. A szakértő szerint Rees esete sokkoló és tragikus, de valószínűleg egyszeri.

Ugyanakkor valójában nem kivételes, hogy az óceánjárók otthagyják az utasukat valahol. Nem ritkák az olyan esetek, amikor a hajók a kikötőben hagyják azokat az utasokat, akik lekésik az indulási időt. Tavaly márciusban egy afrikai körtúra utasai ragadtak egy szigeten. A városnéző túra, amire befizettek, valamilyen technikai ok miatt elhúzódott, és ők nem értek vissza idejében a kikötőbe. A helyi parti őrség segített volna nekik, de az óceánjárójuk kihajózott. Bár azt hitték, hogy az irataik és a pénzük is a hajón maradt, azokat a kapitány ilyenkor átadja a kikötői rendészeknek.

Ebben az esetben az utasok ott hibáztak, hogy nem a hajó túraszervező irodáján keresztül ajánlott programra mentek el, és még el is késtek. Az ilyen esetekben a hajózási társaságok nem túl elnézők. Ezzel szemben a hajó által támogatott kirándulásokra az utasokat gyakran a személyzet egyik tagja kíséri el, a program közben pedig kapcsolatban áll a hajóval. Így ha egy kirándulás vagy túra hosszabbra nyúlik, a kapitány megvárja őket – bár erre ritkán van szükség, mert ezek a kiruccanások direkt nagy ráhagyással szerveződnek.

Az óceánjárók a repülőkhöz hasonlóan azért sem várnak senkire, mert meghatározott időre fizetik a kikötői díjat, és amikor elindulnak, akkor hamarosan egy másik hajó veszi át a helyüket – írja a Travel and Leisure szaklap. Sokszor helyi szervizhajókat is kell bérelniük, hogy az utasaikat a kikötő és a hajó között szállítsák. Ha a hajó megvárná a késő utasokat, az dominóhatást indítana el, amely vélhetően több ezer embert érintene, és több tízezer dollárba kerülne.

Az tehát valójában nem példátlan, hogy valakit a hajó otthagyjon a parton. A lakatlan sziget viszont egészen más kategória, késés ide vagy oda. Kérdés, hogy van-e olyan előírás, aminek alapján a hajó személyzetének ellenőriznie kellett volna, hogy az egyedül utazók közül mindenki megvan-e.

Azt is mindenképpen tisztázni kell, hogy pontosan kinek a döntéséből maradt egyedül az idős nő a túra közben. Ha valóban ő döntött úgy, hogy egyedül visszasétál, akkor abban nem sok felelősségük van a kísérőknek. Ha viszont a hajótársaság túravezetője küldte vissza, az már egészen más. Amint a hajó kiköt Darwinban, az Ausztrál Tengerészeti Biztonsági Hatóság ki fogja hallgatni a Coral Adventurer legénységét.

Kérdés, hogy van-e bárki, akit jogilag felelősségre lehet majd vonni ebben az esetben. A hajóút feltételei között szerepelt, hogy az utas előre nyilatkozik a megfelelő egészségi állapotáról. Ezzel vállalja is, hogy nincs olyan nagyobb egészségi problémája, aminek kapcsán felmerülhet, hogy sürgősségi ellátásra szorul. Emellett abba is bele kell egyezniük az utasoknak, hogy minden költség – például egy mentési akció vagy kórházi ellátás – őket terheli. A társaság továbbá kiköti, hogy „az utasok vállalják a szabadidős tevékenységekkel kapcsolatos összes kockázatot”, a hajózási társaság pedig mentesül minden felelősség alól, akkor is, ha valaki sérülést szenved túrázás vagy búvárkodás közben.