Trump ráolvasásai ellenére is egyre távolabb a gázai béke

Gázában már csaknem három hete tart a Hamász és az Izrael közti tűzszünet – miközben a sokasodó incidenseknek, atrocitásoknak és hatalmi manővereknek köszönhetően a „tűzszünet” elemi rendelkezései sem valósultak meg teljesen, és az egész békefolyamat egyre kevésbé hasonlít arra a vízióra, amit Donald Trump október közepén „egy új Közel-Kelet történelmi hajnalaként” jelentett be.

Kedden palesztin fegyveresek újabb halálos rajtaütést hajtottak végre izraeli katonák ellen. A Gáza déli részén található, az izraeli hadsereg (IDF) által megszállt, és elvileg a palesztin terrorszervezetektől teljesen megtisztított Rafah térségében a Hamász alagútrendszerének egy eddig ismeretlen kijáratából fegyveresek osontak elő, és nyitottak tüzet a hadsereg szerint „a Hamász infrastruktúrájának elbontásán” dolgozó izraeli munkagépekre, és egy tartalékos katonával végeztek.

Ahogy az az egy héttel ezelőtti – ugyancsak rafah-i – rajtaütés után is történt, az IDF pusztító légicsapásokkal torolta meg az akciót. miközben a Hamász tagadta, hogy az utasítására hajtották volna végre a rajtaütést, a légierő harminc, a terrorszervezethez köthető célpontot támadott, melyek során a palesztin polgári védelem adatai szerint 104-en vesztették életüket, a halottak közül 46 kiskorú volt. Egy bombatalálat palesztin források szerint egy család mind a 18 tagját megölte.

A Hamász felügyelte gázai egészségügyi hatóságok által közölt adatokat továbbra is nehéz független forrásból megerősíteni, a háború alatt azonban kiderült, hogy a nyilvánosan túlzónak minősített veszteségadatokat hallgatólagosan az IDF is elismeri.

A tűzszünet életbe lépése óta napi átlag 20 palesztinnal végeznek izraeli katonák, akik a megállapodás értelmében Gáza határmenti karéját továbbra is megszállva tartják. Az övezet területének 53 százalékát kitevő megszállási zóna határát, a „sárga vonalat” helyi lakosok szerint több ponton nem jelzik egyértelműen, és ez sok halálos incidenshez vezet. Palesztin civilek arról is panaszkodnak, hogy az izraeli katonák egész egyszerűen nem engedik őket vissza otthonukba.

Gázai és nemzetközi segélyszervezetek azt is sérelmezik, hogy Izrael a tűzszüneti megállapodásban vállaltak humanitárius kötelezettségeinek egy részét nem teljesítette, a kevés megnyitott határátkelő miatt nagyon nehézkes a segélykonvojok bejutása. Mindamellett érdemes megjegyezni, hogy a nehézségek ellenére a múlt héten az ENSZ adatai szerint felpörgött a segélyezés; jelentős mennyiségű – áramtermelés szempontjából is létfontosságú – üzemanyagot és alapvető élelmiszert osztottak szét a legkritikusabb helyzetben lévő területeken. A hivatalos veszteségadatokból is eltűntek végre a korábban rendszeresen felbukkanó „éhezéssel vagy alultápláltsággal összefüggő” halálesetek.

Az ablakon adták ki a holttestet, hogy újra megtalálhassák

Izraelben óriási felháborodást váltott ki, és lényegében legitimálja a harcok folytatását az a tény, hogy a Hamász óriási csúszásban van a Gázában meghalt izraeli túszok maradványainak kiadásával. A 20 életben maradt túsz mellett szabadulása mellett a tűzszüneti megállapodás kikötötte az összesen 28, szintén túszként őrzött holttest visszaadását is, de a terrorszervezet péntekre még mindig 11 holttesttel maradt adós. Ráadásul a Hamász a januári fogolycseréhez hasonlóan ezúttal is megjátszotta azt, hogy egy izraeli túsz holtteste helyett egy kollaboránsként kivégzett ciszjordániai arab maradványait küldte.

A Hamász azzal magyarázza a csúszást, hogy már a tűzszünet megkötésekor sem volt reális a Gázát beborító 61 millió tonnányi törmelék alól az összes holttest előásása, és a maga részéről mindent megtesz az elveszett maradványok előkerítéséért. A terrorszervezet szerint a holttestek hollétének meghatározását az is nehezíti, hogy őrzőik többsége is életét vesztette a háború során – több túszt a Gázai övezet Hamásztól többé-kevésbé független kisebb terrorszervezetei tartottak fogságban.

Izrael azzal vádolja a Hamászt, hogy csak perverz színjátékot űz, mellyel az izraeli közvélemény hergelése mellett úgy akar időt nyerni a háború során megrendült hatalma megszilárdítására, hogy közben ne lehessen a tűzszünet megsértésével vádolni. Az IDF ennek bizonyítására kedden be is mutatott egy drónvideót, melyen látszik, ahogy a Hamász tagjaiként azonosított figurák egy fehér lepelbe burkolt testet adnak ki egy épület ablakán, a testet odakint eltemetik. Kicsivel később azután – már a Vöröskereszt embereinek jelenlétében – a romok alól előássák a 2023 október 7-én elrabolt, később sebesüléseibe belehalt 27 éves Ofir Carfati holttestét, és átadják őt a túszcserékben közvetítő segélyszervezetnek.

A Wall Street Journal értesülései szerint az izraeli hírszerzés is tisztában van azzal, hogy a Hamásznak a 11 hiányzó holttestből csak 8 hollétéről vannak információi; a lapnak egyiptomi illetékesek arról számoltak be, hogy a kutatást valóban megnehezíti a nehézgépek hiánya és a romok között lapuló rengeteg fel nem robbant lövedék. Az Izraelben a gázai béke megfigyelésére létesített amerikai központot meglátogató J. D. Vance alelnök is „kis türelmet” kért az izraeli vezetéstől túszügyben.

A halott túszok átadása azért is kulcsfontosságú, mivel a folyamat lezárásáig a fogolycserével szavatolt tűzszünet nem fejlődik tovább békefolyamattá, nem kezdődik meg a megállapodásban kikötött izraeli csapatkivonás, és nem kezdődik meg a Hamász polgári és katonai értelemben vett leváltása egy technokrata adminisztrációra, illetve egy nemzetközi rendfenntartó erőre.

A Hamász gázai vezetői nem fogadták el a szabad elvonulást

Az izraeli-palesztin konfliktus során nem először fordulna elő, hogy a tűzszünetet mindkét fél apró bokasöprésekkel igyekszik elgáncsolni. Hogy ez a feleknek miért jó? A Hamásznak azért, mert újraszőheti a háború által szétcincált hatalmi pókhálóját. A Gázát és annak 2,2 milliós lakosságát az október 7-i terrortámadással lényegében saját apokaliptikus víziójának oltárán feláldozó terrorszervezettel szemben a helyi lakosság egy része már a háború alatt fellépett, és ahogy a Hamász katonai és kormányzati képességei gerillaszintre degradálódtak, megjelentek rivális milíciák is, melyek közül van, amelyiket Izrael támogat.

A tűzszünettel a Hamász lehetőséget kapott arra, hogy új embereket toborozzon, előássa a vésztartalékokat az IDF által fel nem derített fegyverraktárakból, és uralmát erődemonstrációkkal, nyilvános kivégzésekkel tehesse egyértelművé. A Hamászt a trumpi béketerv ugyan kizárta Gáza jövőjének alakításából, a tűzszünetet azonban már úgy ütötték nyélbe, hogy elsiklottak ezen – jelentéktelennek nem nevezhető – kérdés tisztázása felett. A Hamász valójában nem vállalta írásban a lefegyverzést – azt csak az USA által megszövegezett, aláírásra nem is bocsátott 20 pontos tervezet tartalmazza, a tűzszünet első fázisáról aláírt megállapodásban erről nincs szó.

A terrorszervezet nyilván arra játszik, hogy idővel a békében érdekelt nemzetközi szereplők is belátják, hogy hacsak maguk nem állnak neki a kipurgálásának, kénytelenek valamilyen szinten partnernek tekinteni a Hamászt. Erre a számításra utal az, hogy miközben Izrael és az Egyesült Államok is szabad elvonulást ígért a terrorszervezet gázai vezetőinek, ezzel a lehetőséggel eddig senki nem élt.

A Hamász gázai megkapaszkodása, a tűzszüneti feltételek teljesítésének elodázása Izraelnek sem jönne rosszul, ezzel lényegében megmaradna a jogalapja a jövőbeni gázai katonai akciókhoz, ráadásul fenntarthatná a katonai jelenlétet a Sárga vonal mögött. Izrael ugyanúgy kezelhetné Gázát, mint ahogy a Hezbollah legyőzése után a libanoni határvidéket ellenőrzi, ahol a fennálló tűzszünetet az IDF kreatívan értelmezi, és ha a stratégiai csapásmérő erejétől megfosztott síita terrorszervezet tevékenykedését valahol fenyegetőnek vagy akár csak gyanúsnak ítéli, akkor azonnal támadást intéz – de közben magát a tűzszünetet csak a támadás idejére függeszti fel. Izrael a libanoni tűzszünet tavaly novemberi életbe lépése óta nem kevesebb, mint ezer támadást intézett a Hezbollah emberei, fegyverei, létesítményei vagy építkezései ellen.

Amit Segal, Izrael talán legbefolyásosabb Netanjáhu-közeli véleményvezére a New York Times-ban azt az elképzelést is elkezdte tesztelni az amerikai közvéleményen, miszerint Gázát a hidegháborús Berlin mintájára fel kéne osztani; az izraeli megszállási övezetben, az IDF égisze alatt az Egyesült Arab Emírségek és más „mérsékelt” arab országok egy új, prosperáló Nyugat-Berlint hoznának létre, míg a Hamász ellenőrzése alatt maradt terület – ami nem mellesleg magába foglal egy sor fontos városias települést – megmaradhatna egy Izrael által árgus szemekkel ellenőrzött, lekoszlott Kelet-Berlinnek. Tartalmilag hasonló víziót fogalmazott meg Jared Kushner a Kirját Gátban létesült tűzszünet-figyelőben elmondott beszédében.

A Gáza megosztásáról keringő elképzelések is arra utalnak, hogy a trumpi béketervet maguk a konfliktus szereplői és alakítói nem tartják szentírásnak.

Az izraeli közvélemény többsége által prioritásnak tartott túszok hazatérése után indokolatlanná vált a háború folytatása, ezért öthadosztályos offenzívákra a közeljövőben valószínűleg nem kerül sor. Ámde a háború vége nem jelenti a béke kezdetét; és Izrael az 1967-es határok melletti területeken, Ciszjordániában, Dél-Libanonban, 2024-től pedig a Dél-Szíriában is megmutatta, egyáltalán nincs ellenére, ha zavaros státuszú szubállami entitásokat kell kezelnie.

Ciszjordániában 12 éve nem látott szinten az erőszak

Miután a tűzszünet kizárta a gázai gyarmatosítást, az izraeli szélsőjobboldal ismét a telepesmozgalom bázisának számító Ciszjordánia felé fordult. A háromféle szuverenitással bíró övezetből, egy zsidó telepesváros-hálózattal feldarabolt, és ellenőrzőpontok százaival elszigetelt palesztin városokból és falvakból álló területen a szélsőjobboldal a háborút és a felhorgadó palesztin-ellenességet igyekezett maximálisan kihasználni. 2023. október 7-e óta a harcokban, terrorellenes műveletekben és atrocitásokban ezernél is több palesztin halt meg, és 2025 októbere az ENSZ palesztinügyi hivatala szerint a legvéresebb hónap volt 2013 óta.

Mindennapossá vált a palesztinok elűzése, palesztin tulajdonban álló legelők elorozása, évszázados olajligetek – a régióban bibliai idők óta egyértelmű üzenettel bíró – kivágása. Az egyre jobban felfegyverzett zsidó bandák magabiztosságát növeli, hogy teljes egészében maguk mögött tudhatják az IDF és a határőrség aktív támogatását, és biztosak lehetnek abban, hogy nem kell bíróság előtt felelni a pogromba hajló akciókért. Mindeközben a helyi palesztin terrorszervezetek is aktívak, ezek nagyrészt független helyi rendfenntartó milíciák, akik az izraeli határmenti menekülttáborokban – melyek mára zsúfolt városokká nőtték ki magukat – átvették a hatalmat a Palesztin Hatóságtól.

A Gázával és Ciszjordániával kapcsolatos izraeli megfontolásokat szokás szerint egyszerre alakítják katonai, diplomáciai és belpolitikai szempontok.

Az araszoló korrupciós peréhez visszatérő Benjamin Netanjáhunak ismét koalíciós perpatvarral kell szembenéznie. A kormányt részben kívülről támogató vallásos pártok az ultraortodox fiatalok sorozás alóli mentessége miatt hívták Jeruzsálem utcáira kétszázezer hívüket, a szintén vallásos, de még inkább nacionalista-arabellenes „vallásos cionista” pártok szokásukhoz híven a Gázával és a Hamásszal szembeni erélytelensége miatt támadják Netanjáhut. Csakhogy róka fogta csuka helyzet alakult ki, mivel a szélsőjobboldali pártok ugyan a mérleg nyelvét jelentik, támogatottságuk azonban jelentősen csökkent, és eddig még nem merték megbuktatni a kormányt – melynek legkésőbb 2026 őszéig amúgy is ki kell írnia választást.

Netanjáhu feje amiatt is főhet, mert jobboldali képviselők a tűzszünet után a kneszetben a kormányfő ellenében is megszavazták első olvasatban az 1967-es hatnapos háború óta Izrael katonai irányítása alatt álló Ciszjordánia annexióját. A jogi érvénnyel egyelőre nem járó döntést az épp az országban tartózkodó amerikai vezetők „hülyeségnek” neveztek, Trump pedig arab szövetségeseinek nyomására kerek perec kijelentette, hogy nem fogja „engedélyezni” a terület jogi bekebelezését.

Az USA ráolvasásokkal próbálja elűzni a békét fenyegető rossz szellemeket

A múlt héten a tűzszünet iránti izraeli elkötelezettség megerősítésére egymásnak adta a kilincset Trump két közel-keleti csúcsdiplomatája, Jared Kushner és Steve Witkoff, őket J. D. Vance alelnök és Marco Rubio nemzetbiztonsági tanácsadóként is működő külügyminiszter követték. J. D. Vance a keddi rajtaütést, majd a rá érkező megtorlást „szórványos csetepaté”-nak minősítette, melyek nem veszélyeztetik magát a tűzszünetet, Trump pedig szerdán azzal hessegette el a lényegében a tűzszünet első perce óta fennálló kételyeket, hogy „Semmi sem fogja veszélyeztetni a fegyverszünetet”, és szokásához híven pusztulással fenyegette meg a Hamászt, ha nem „viselkedik”.

A „minden rendben van, de ha mégsem, akkor odacsapunk”-szintű ráolvasásokon túl az Egyesült Államok az elmúlt hetekben nem sokat tett a tűzszünet igazán kényes kérdések megválaszolását igénylő második fázisának előmozdítása érdekében. Önmagában nem lenne baj, ha a regionális hatalmak konstruktív szerepet játszanának (horribile dictu teret adnának a palesztin demokráciának is), de látható, hogy az USA nélkül senki nem mer határozott lépéseket tenni.

A Kairóban a Gáza kormányzásának átadásáról szóló nemzetközi tárgyalások a héten nem szolgáltak semmilyen előrelépéssel. A huzavonára jellemző, hogy miközben a béketerv egy nemzetközi „technokrata” átmeneti kormányzattal számol, a Hamász katari emigrációban működő politikai szárnyának egyik vezetője azt állította, hogy már megegyezés született egy politikailag független palesztin vezetőkből álló bizottságról, sőt, annak összetételéről is. A másik meghatározó – és a Hamászhoz hasonlóan igen alacsony „hazai” és nemzetközi legitimációval bíró – , palesztin szervezet, a Fatah ezt a megállapodást kategorikusan cáfolta.

A leendő kormányzathoz hasonlóan a nemzetközi stabilizáló erő összetétele, működési kereteinek meghatározása és mandátumának kezdete is homályba vész. Az Egyesült Államok szerint az 5000 fősre tervezett nemzetközi rendfenntartó kontingens összetételéről nem Izrael fog dönteni, a zsidó állam mégis megvétózta az utóbbi években vele szemben igen ellenséges, a Hamászt felkaroló Törökország részvételét, mondván, hogy a résztvevőknek minimum „korrekt” viszonyban kell állniuk Izraellel.

Ráadásul a korábban potenciális résztvevőként belengetett országok – Indonézia, Pakisztán vagy Azerbajdzsán – sem akarják elsietni a döntést. A trumpi diplomáciára jellemző módon az USA partnereit maga az elnök tartja bizonytalanságban. Trump magában már láthatóan túllépett az egész gázai ügyön, és inkább a muszlim országok Izraellel kötött béke- és együttműködési megállapodásait szorgalmazó, ún. „Ábrahám-egyezmények” felelevenítéséért lobbizik. Valószínűleg az sem bátoríthatta a gázai részvételre a muszlim országokat, hogy vasárnap Trump – saját béketervének ellentmondva – már azt állította, hogy nem szab konkrét határidőt a Hamász lefegyverzésére. Ami biztos: amerikai katonák a rendfenntartásban csak külső megfigyelőként vesznek részt, a kontingenshez nem fognak csatlakozni.

A gázai incidensek, a buktatókkal teli második fázis bizonytalanságai miatt Sanam Vakil, A Chatham House regionális programvezetője attól tart, hogy „a tűzszünet jelenlegi állapotában csak egy ideiglenes visszatartó mechanizmus, ami lehetőséget teremt a harcoló felek számára a következő összecsapásra való felkészüléshez. Az erőszakot megelőző és az atrocitásokat szankcionáló rendszer nélkül a tűzszünet akár egyetlen provokáció hatására összeomolhat”