„Mindig örömmel várjuk Lavrov külügyminiszter urat az Ultrahangon” – Szijjártónál lobbizott sikerrel az Ultrahang műsorvezetője
Nem jellemző, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában fogadna nyugati újságírót egy interjúra, de olyan már előfordult, hogy az orosz hatalom számára kedves és az orosz propagandában rendszeresen idézett amerikai influenszerekkel találkozzon. Most ehhez hasonlónak lehetünk tanúi, ám ezúttal egy magyar youtuber a „szerencsés” kiválasztott, miután Szijjártó Péter közbenjárására Lavrovval az Ultrahang nevű YouTube-csatorna alapítója-műsorvezetője, Cs. Király Tamás készíthetett interjút.
Bár az interjút majd csak vasárnap este teszik közzé, így a tartalma még nem ismert, nem valószínű, hogy a szerepléssel Lavrov sokat kockáztatott. Az Ultrahang ugyanis nem csak a Lavrov által Barátság érdemrenddel kitüntetett Szijjártó Péternek, de az oroszoknak is kedves, már csak azért is, mert a háború ügyében rendszeresen megszólaltatja azt a Georg Spöttlét, aki teljes mellszélességgel az agresszor Oroszország álláspontját képviseli – nem mellesleg pedig az orosz titkosszolgálati kapcsolatai miatt még a magyar elhárítás is nemzetbiztonsági kockázatnak tartja, ennek ellenére a kormánymédiában futtatják. Igaz, nem csak Lavrov kedveli ezt a csatornát, hanem Orbán Viktor is, aki a kormányfüggetlen sajtónak ugyan nem ad interjút, de Cs. Király Tamással kivételt tett.
Arra, hogy Cs. Király Tamásnak Szijjártó járta ki az interjút, a 444 jött rá, miután rátaláltak egy olyan felvételre, amin a műsorvezető és a magyar külügyér beszélget. Ebben Cs. Király Tamás félig viccesen felvetette Szijjártónak, hogy segítsen neki elintézni egy interjút Lavrovval, de amikor a kérésére a magyar miniszter pozitívan reagál, a műsorvezető nagyon lelkes lesz. „Természetesen ezt nem gondoltam teljesen komolyan, de ha összejön, akkor mi mindig örömmel várjuk Lavrov külügyminiszter urat egyébként az Ultrahangon…” – mondta Szijjártónak, később pedig ehhez hozzátette: „Legalább transzparensen lobbizok, nem mondhatják, hogy ilyen hátsó szobákban nyomjuk mindezt.”
Lavrov egyébként idén már adott interjút a kormányhoz közel álló Magyar Nemzetnek. Ebben az interjúban kifejtette egyebek mellett azt, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete már régóta nem védelmi szövetség, amint azt a NATO-országok vezetői állítják. Ezzel arra utalt, hogy valójában nem Oroszország a veszélyes, hanem a NATO veszélyes az oroszokra.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!