Kamala Harris volt amerikai alelnök kijelentette, hogy újra indulhat az elnökségért. A korábbi demokrata elnökjelölt a BBC-nek azt mondta, egy nap elnök lesz belőle, és bízik abban, hogy a jövőben lesz női vezetője az Egyesült Államoknak.
A demokrata politikus egyértelműen fontolgatja, hogy újra induljon az elnöki posztért, majd hozzátette, még nem döntött, de úgy látja, van jövője a politikában.
Harris az interjúban „zsarnoknak” nevezte korábbi riválisát, Donald Trumpot, és szerinte beigazolódtak azok az aggályok, amiket megfogalmazott róla a 2024-es elnökválasztási kampány során. A volt alelnök korábban arról beszélt, ha Trump ismét hatalomra kerül, akkor autoriter módon vezetné Amerikát.
Szerinte Trump annyira érzékeny, hogy nem tudja elviselni, ha kritizálják. Megjegyzésével elsősorban arra utalt, hogy az ABC Trumpék nyomására levette a képernyőről Jimmy Kimmel műsorát, miután a házigazda sértő kijelentéseket tett Charlie Kirk haláláról. Később bejelentették, mégis folytatódhat a show.
Harris arra is reagált, hogy az amerikai felmérések szerint kevés esélye lenne megszerezni a demokrata jelöltséget. Azt mondta, soha nem hallgatott a közvélemény-kutatásokra.
Egy közvélemény-kutatás szerint az Egyesült Államokban még mindig sokan kételkednek abban, hogy egy nő képes lenne betölteni az elnöki tisztséget. Az 50 év alatti szavazók a legkevésbé nyitottak egy női elnök megválasztására, és tízből négy amerikai személyesen is ismer olyat, aki nem támogatná egy női elnök megválasztását.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!