Belaruszban és Grúziában bebörtönzött újságírók kapták idén a gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat – közölte az Európai Parlament. A nyerteseket az EP elnöke, Roberta Metsola hirdette ki szerdán, a díjakat december 16-án fogják átadni.
„Az idei gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat a belarusz Andrej Pacsobutnak és a grúz Mzia Amaglobelinak ítéljük oda, ezzel tisztelegve két újságíró előtt, akiknek bátorsága példaként szolgál mindazok számára, akik nem hajlandók elhallgatni” – fogalmazott Metsola. Az Európai Parlament elnöke azt mondta, mindkét újságíró nagy árat fizetett azért, mert kimondta az igazságot, ezáltal a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelem szimbólumává váltak.
Andrej Pacsobut esszéista, publicista a belaruszi lengyel kisebbség tagja. Miután nyíltan kritizálta a Lukasenko-rezsimet, többször letartóztatásba került, 2021 óta őrizetben van, és nyolc év börtönre ítélték. Fogsága alatt egészsége leromlott, nem kap megfelelő ellátást, de most is küzd a szabadságért és a demokráciáért.
Mzia Amaglobeli grúz újságírót 2025 januárjában tartóztatták le, miután részt vett a grúziai kormányellenes tüntetéseken. Ő lett Grúzia függetlenné válása után az első női politikai fogoly az országban, a szólásszabadság és a demokráciapárti tiltakozások fontos alakja lett.
A nyertesek kiválasztási folyamatában az első körben nevezettek közé bekerült a Budapest Pride felvonulás és Charlie Kirk, az USA-ban lelőtt jobboldali influenszer is, de nem jutottak a döntőbe. A döntőbe végül a két újságíró, egy palesztin újságíró-szövetség és két segélyszervezet, a Vörös Félhold és az ENSZ UNWRA-ja, valamint a szerbiai diákok jutottak.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!