Valamivel több mint egy héttel az előző kormány megalakulása után ismét megalakult a francia kormány, ugyancsak azzal a Sébastien Lecornuval, aki múlt hét hétfőn, egy nappal a kormányalakítás után lemondott posztjáról. Ez úgy történhetett, hogy a francia elnöki hivatal pénteken közölte: Macron Sébastien Lecornut nevezte ki miniszterelnöknek, és bízta meg kormányalakítással.
A Le Monde beszámolója szerint Lecornu vasárnap este 34 minisztert nevezett ki, a kormány először kedden ülésezik, de Sébastien Lecornu már hétfő délután is találkozik új minisztereivel egy munkamegbeszélésen Matignonban. A Le Monde szerint a kormányban tapasztalt szakértő politikusok és új arcok is helyet kaptak.
Vasárnap este a Le Pen által vezetett Nemzeti Tömörülés és az Engedetlen Franciaország bejelentette, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormánnyal szemben, Le Penék már hétfőn be is adják azt. „A köztársasági elnöknek a lehető leghamarabb be kell jelentenie a Nemzetgyűlés feloszlatását” – írta a Nemzeti Tömörülés vezetője.
Franciaország viharos egy évéről, a sorozatos kormányválságokról és Lecornu első, tiszavirág-életű kormányáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom