Börtönbe megy a német AfD politikusának volt asszisztense, mert Kínának kémkedett

585

Csaknem öt év börtönbüntetésre ítélték a német szélsőjobboldali AfD képviselőjének korábbi asszisztensét, mert Kínának kémkedett – írja a Reuters. A kedden meghozott ítélet szerint Jian G. Európában tartózkodó kínaiak után kémkedett, és az Európai Parlamentből származó információkat is megosztott a kínai hírszerzéssel.

A német állampolgárságú Jian G. Maximilian Krah, az Alternatíva Németországért (AfD) képviselőjének a munkatársa volt. Krah korábban az Európai Parlament képviselője volt, jelenleg pedig a Bundestag tagja. A bíróság megállapította, hogy G. 2019 és 2024 között információkat gyűjtött az AfD vezetőiről, és bizalmas dokumentumokat is átadott a kínai hatóságoknak. Különböző hírszerzési tevékenységeit 2002 óta folytathatta.

Az AfD politikusa kedden azt mondta, kíváncsian várja a drezdai bíróság ítéletének írásos közlését, amiből majd kiderülhetnek a Jian G. által végzett kémkedés részletei. Krah szerint ennek a tevékenységnek G. is áldozata volt. Miután a politikus megtudta, hogy korábbi asszisztensét letartóztatták, igyekezett jobban bebiztosítani az irodáját. Krah tanúként tett vallomást a bíróságon, és azt állította, hogy nem tudott G. titkos tevékenységeiről.

G. a bíróságon tagadta a vádakat, védőügyvédje pedig bizonyítékok hiányára hivatkozva a férfi felmentését kérte. A vádlottnak egy társa is volt, Jaqi X., akit azzal vádolnak, hogy a lipcsei repülőtéren dolgozva rakomány- és utasadatokat adott tovább. Elismerte az információk átadását, de tagadta, hogy kémkedés miatt tette volna mindezt. Ő egy év kilenc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!