Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök keményen elítélte a nyugati országokat, amiért támogatták a palesztin állam elismerését, és azzal vádolta őket, hogy ezzel azt az üzenetet közvetítik, hogy „a zsidók meggyilkolása kifizetődő”. Netanjahu pénteken New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén arról beszélt, hogy a világ nagy része már nem emlékszik a Hamász palesztin terrorszervezet 2023. október 7-i terrortámadására, de Izrael ezt nem felejti el.
Netanjahu beszéde előtt több tucat delegált tiltakozásként távozott a teremből, míg a balkonon ülő résztvevők felálltak, hogy álló tapssal üdvözöljék az izraeli miniszterelnököt – írta a Reuters.
Beszédének elején Netanjahu elmondta, hogy hangszórókat helyeztek el a gázai határon, hogy a beszédet a palesztin területre is sugározzák, abban a reményben, hogy az ott fogva tartott izraeli túszok meghallják az ígéretét, hogy kiszabadítják őket. „A világ nagy része már nem emlékszik október 7-ére, de mi emlékszünk” – mondta Netanjahu, majd héberül szólt a túszokhoz: „Nem felejtettünk el titeket, egy pillanatra sem” – idézte Netanjahut a Guardian.
„Ezen a héten Franciaország, Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada és más országok vezetői feltétel nélkül elismerték a palesztin államot. Ezt a Hamász által október 7-én elkövetett szörnyűségek után tették – szörnyűségek, amelyeket aznap a palesztin lakosság közel 90 százaléka dicsőített. Tudják, milyen üzenetet küldtek a palesztinoknak azok a vezetők, akik ezen a héten elismerték a palesztin államot? Ez egy nagyon egyértelmű üzenet: a zsidók meggyilkolása kifizetődő” – mondta az izraeli kormányfő.
Netanjahu élesen kritizálta azokat az állam- és kormányfőket, akik a palesztin állam elismerése mellett állnak ki. „Az idő múlásával sok világvezető meghátrált. Meghátráltak az elfogult média, a radikális iszlamista választók és az antiszemita tömegek nyomása miatt. Van egy jól ismert mondás: amikor a helyzet nehéz lesz, a kemények cselekszenek. Nos, sok itt jelen lévő ország esetében, amikor a helyzet nehéz lett, ti meghátráltatok” – mondta. Hozzátette: „Zárt ajtók mögött sok vezető, aki nyilvánosan elítél minket, magánjelleggel megköszöni nekünk. Elmondják, mennyire értékelik Izrael kiváló hírszerző szolgálatait, amelyek újra és újra megakadályozták a terrorista támadásokat fővárosaikban.”
Netanjahu szerint a világ nem engedheti meg Iránnak, hogy újraindítsa nukleáris és katonai programjait. „Megszüntettük az Izraelre leselkedő egzisztenciális fenyegetést, valamint a civilizált világra leselkedő halálos fenyegetést. Elhárítottuk azt a sötét felhőt, amely több millió ember életét követelhette volna, de hölgyeim és uraim, továbbra is ébernek kell maradnunk” – mondta, utalva az izraeli és amerikai bombázásokra, amelyek júniusban Irán nukleáris létesítményeit érték.
„Nem engedhetjük, hogy Irán újjáépítse katonai nukleáris kapacitásait és a dúsított uránkészleteit. Ezeket a készleteket meg kell semmisíteni, és holnap az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankcióit Irán ellen vissza kell állítani” – tette hozzá. Az ENSZ szombaton vezet be új szankciókat Teherán ellen, miután az E3-ak (Németország, Franciaország és Olaszország) azzal vádolták Iránt, hogy megsértették a 2015-ös, az atomfegyverek fejlesztésének megakadályozását célzó megállapodást.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!