Dohában, Katar fővárosában bombázta le az izraeli hadsereg a Hamász vezetőit
Bombatámadást hajtott végre a Hamász palesztin terrorszervezet egyik vezetője ellen az izraeli hadsereg (IDF) Dohában, Katar fővárosában. A Sky News beszámolója szerint egy órája történt robbanás a városban, hogy ez a Hamász egyik vezetőjét célzó támadás volt, azt egy izraeli tisztviselő ismerte el az Axiosnak.
Izrael teljes felelősséget vállal a csapásért, közölte magyar idő szerint délután négy tájában, bő egy órával a támadás után Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala. „A mai akció a Hamász fő terrorvezérei ellen teljes egészében független izraeli művelet volt” – írták. Korábban az izraeli sajtóban olyan értesülések jelentek meg, hogy az Egyesült Államoknak is szerepe lehetett a csapásban, a 12-es csatorna beszámolója szerint Donald Trump adott zöld jelzést a támadásra.
Bár áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés, az al-Dzsazíra katari hírtelevízió meg nem nevezett hamászos forrására hivatkozva azt állítja, hogy a lebombázott épületben éppen Donald Trump elnök tűzszüneti javaslatáról tárgyalt egy csapat. Ezt egy szintén névtelenül nyilatkozó izraeli tisztviselő is megerősítette a Timesnak, állítása szerint is az amerikai javaslatról tárgyaltak a Hamász vezetői.
A Reuters szemtanúkra hivatkozó beszámolója szerint magyar idő szerint kedd délután három óra tájában több robbanást is lehetett hallani Dohában, ahol a Katara negyedben füstöt láttak felszállni. A Sky News beszámolója szerint az Egyesült Államok katari nagykövetsége arra szólította az országban tartózkodó amerikaiakat, hogy zárkózzanak be ott, ahol vannak. „Rakétacsapásokról kaptunk jelentéseket” – írták.


Netanjahu hivatalának közleménye előtt már az izraeli hadsereg (IDF) is magára vállalta a csapást, közleményükben azt írták, hogy a támadás előtt „lépéseket tettek a civilek sérelmének mérséklésére”, például precíziós lőszert vetettek be, és a hírszerzés is megfigyelte a célpontot. Arról nem számoltak be, hogy pontosan hogyan, milyen eszközökkel hajtották végre a támadást.
„Az Izraeli Véderő és az Izraeli Biztonsági Szolgálat precíziós csapást intézett a Hamász felső vezetése ellen. A terrorszervezet ezen vezetői évek óta irányították a műveleteiket, és közvetlenül felelősek a brutális október 7-i mészárlásért, és ők irányítják az Izrael állam elleni háborút” – írták a Hamász tavaly októberi, csaknem 1200 izraeli halálát követelő terrortámadására utalva. A csapás eredményéről nem számoltak be, írja az ABC News.
Izraeli sajtóértesülések szerint Izrael előzetesen tájékoztatta az Egyesült Államokat a csapás tervéről, amit Donald Trump elnök is jóváhagyott.
Az IDF közleménye nem nevezte meg a támadás helyszínét, de a Hamász terrorszervezet politikai vezetői évek óta Dohában, Katar fővárosában székelnek, az ország kormánya közvetítőként lépett fel eddig a terrorszervezet és Izrael között a tűzszüneti tárgyalásokon, írja a CBS News. Katar a New York Times szerint korábban azt állította, hogy az Egyesült Államok kérésére ad otthont a Hamász vezetésének.
A New York Times gyorsértékelése szerint a csapással Izrael magára haragíthatja Katart, melynek gazdasága nagyban függ attól, mennyire ítélik biztonságosnak a befektetők és a turisták. Ez pedig a békefolyamatra is komoly hatással lehet a katariak közvetítő szerepe miatt.
Katar „a nemzetközi jog súlyos megsértéseként” értékelte az izraeli csapást, amit „gyávának” minősített, és közölte, hogy a legmagasabb szinten indított vizsgálatot az ügyben. Madzsíd al-Anszari, a katari külügyminisztérium szóvivője szerint az izraeli csapás a Hamász vezetőinek lakókörleteit célozta. Itt élhet Halil al-Hajja, a Hamász főtárgyalója is. Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter májusban megfogadta, hogy őt is megölik, írja a New York Times.
Irán is „veszélyes” lépésként, „a nemzetközi jog megsértéseként jellemezte a csapást”, írja a Sky News.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!