Putyin: Nyugaton felülvizsgálják a második világháború eredményeit
Vlagyimir Putyin vasárnap utazik négynapos látogatásra Kínába, az út előtt az orosz elnök azt mondta, hogy Pekingben a kétoldalú kapcsolatok valamennyi aspektusáról, továbbá az aktuális regionális és nemzetközi kérdésekről is szó lesz. „Az orosz-kínai stratégiai kapcsolat stabilizáló tényezőként működik” – fogalmazott.
A kínai hírügynökségnek adott írásos interjúban Vlagyimir Putyin megköszönte Kínának, hogy gondosan őrzi a Vörös Hadsereg katonáinak emlékére állított emlékműveket. A katonák életüket adták a Kína felszabadításáért vívott harcokban – jelezte.
„Az ilyen őszinte, felelősségteljes hozzáállás a múlthoz feltűnően eltér egyes európai országok gyakorlatától, ahol
a szovjet katonák-felszabadítók obeliszkjeit és sírjait barbár módon meggyalázzák és megsemmisítik,
a ”kényelmetlen„ történelmi tényeket pedig retusálják. Azt látjuk, hogy számos nyugati országban a második világháború eredményeit ténylegesen felülvizsgálják, a nürnbergi és a tokiói törvényszék ítéleteit pedig nyíltan figyelmen kívül hagyják.”
Kitért arra is, hogy „képzeletbeli orosz és kínai fenyegetések ürügyén újjáéled a japán militarizmus, és Európában, beleértve Németországot is, nem szégyellve semmilyen történelmi párhuzamot, a kontinens remilitarizálásának útját tűzik ki”.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!