Izrael egy gázai kórházat bombázott, több újságíró meghalt
Izrael egy gázai kórházat bombázott, a támadásban legalább húsz ember, köztük öt újságíró halt meg – írja a Guardian.
Az első bomba a Nasszer kórház egyik épületének legfelső emeletét találta el. Az újságírók és a mentők a helyszínre siettek, hogy segítsenek a sebesülteknek, amikor 15 perccel később egy második bomba csapódott ugyanarra a helyre.

Benjámin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke az X-en hétfőn elismerte a támadást, azt írta: mélyen sajnálja a történteket, Izrael nagyra értékeli az újságírók, az orvosi személyzet és az összes civil munkáját. Úgy fogalmazott, a háborújuk a Hamász terroristái ellen folyik, céljuk a Hamász legyőzése és túszaik hazaszállítása. A katonai hatóságok kivizsgálják a történteket.
Nem ez az első eset, hogy Izrael gázai kórházat talál el. Idén áprilisban egy izraeli légicsapás elpusztította az utolsó működő gázai kórház egy részét. A BBC szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a támadás megsemmisítette az intenzív osztályt és a sebészetet az al-Ahli baptista kórházban.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás