Szijjártó felhívta Szergej Lavrovot a csúcstalálkozó után

1831

Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel – írja a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Szijjártó azt írta: „Megerősítettem, hogy Magyarország továbbra is a béke oldalán áll, érdekünk a konfliktus tartós rendezése, valamint a béke és a biztonság visszaköltözése Közép-Európába.”

„Elmondtam azt is, hogy mi nagyra értékeljük a csúcstalálkozó létrejöttét, hiszen történelmi tapasztalataink világosak: ha az amerikaiak és az oroszok között civilizált együttműködés van, akkor a világ egy biztonságosabb hely” – tette hozzá.

„Azt pedig reméljük, hogy az Alaszkában elindult békefolyamat megfúrására irányuló minden nyílt és leplezett kísérlet sikertelen marad” – írta Szijjártó Péter.

Donald Trump és Vlagyimir Putyin Alaszkában találkozott egymással pénteken. Bár az orosz–ukrán háború lezárásáról nem sikerült megállapodni, a sajtótájékoztató alapján az történt, amitől tartani lehetett: az orosz elnök megkapta amiért jött, de nem adott érte semmit. A találkozó önmagában is enyhített az orosz elnök nyugati világgal szembeni elszigeteltségén, a háború kirobbantója helyett inkább a megoldásban fontos partnerként jelenhetett meg, amelynek nem Ukrajna és nem is az EU vagy a NATO európai tagjai jelentik a tárgyalás megfelelő szintjét, hanem az Egyesült Államok. Rácz András Oroszország-szakértő szerint legalább a katasztrófát sikerült elkerülni.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!