Egy 20 éves alultáplált nő halt meg Olaszországban, miután Gázából kimentették
Meghalt Olaszországban a kórházban egy gázai nő, akit súlyos alultápláltsága miatt evakuáltak – írja a BBC.
A 20 éves nőt szerda éjszaka édesanyjával együtt szállították át repülővel Pisába az olasz kormány által létrehozott program keretében. Az Izrael és Gáza közötti háború kezdete óta több mint 180 gyereket és felnőttet vittek így Olaszországba.
A kórház tájékoztatás szerint a nő szíve leállt, érkezése után kevesebb mint 48 órával meghalt.
A Cogat, az izraeli katonai segélyszervezet vasárnap közölte, hogy a nőnek leukémiája is volt.
Az ENSZ már korábban figyelmeztetett arra, hogy Gázában súlyos éhínség alakulhat ki. A Hamász által irányított egészségügyi minisztérium szerint szombaton legalább 36 ember halt meg az izraeli támadásokban. Az egészségügyi minisztérium azt is közölte, hogy további 11 ember halt meg alultápláltság miatt, így több mint 250-en haltak meg éhezés miatt.
Az izraeli kormány tagadja, hogy Gázában alultápláltság lenne. Azt állítják, hogy csapataik terroristákat támadnak, soha nem civileket, és hogy a Hamász felelős a humanitárius válságért.
Július végén az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) arról írt, hogy az emberek harmada napokig nem jut élelemhez Gázában. Információik szerint csaknem 100 ezer nő és gyerek az alultápláltság olyan szintjén van, hogy sürgős kórházi ellátásra lenne szüksége.
Cikkünket frissítettük a Cogat kiegészítésével.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!