Román külügyminiszter: Gáza elfoglalása olyan döntés, amit Izraelnek újra kellene gondolnia

Románia készen áll arra, hogy az Izraellel és a Palesztin Hatósággal fennálló kétoldalú kapcsolatait felhasználva hozzájáruljon a régió helyzetének javításához – jelentette ki a román külügyminiszter.

Oana Țoiu hétfő este számolt be az X platformon az EU külügyminisztereinek videokonferenciájáról, amelyen többek között a közel-keleti helyzetet is megvitatták.

„Hangsúlyoztam, hogy a közel-keleti helyzetet illetően továbbra is az átfogó prioritásokra kell összpontosítanunk, melyek a következők: azonnali tűzszünet; minden túsz feltétel nélküli szabadon bocsátása és a gázai polgári lakosság védelme; nagyszabású humanitárius segítségnyújtás a Gázai övezetnek, megfelelő uniós felügyelet mellett; valamint a szabad médiaközvetítés és az újságírók védelmének biztosítása” – számolt be a külügyminiszter.

Oana Țoiu rámutatott, hogy a Hamász lefegyverzése elengedhetetlen, és ezt a nemzetközi joggal összhangban kell végrehajtani.

„Egyetértünk európai partnereinkkel abban a következtetésben, hogy az izraeli kormány nemrégiben tett bejelentése a gázai katonai tevékenységek fokozásáról egy olyan döntés, amelyet újra kell gondolni, mivel az nem vihet közelebb minket a tűzszünet vagy a hosszú távú kétállami megoldás céljához” – írta Țoiu.

A román külügyminiszter kifejtette, jogos az európai polgárok egyre növekvő igénye, hogy az Európai Unió konkrét lépéseket és megoldásokat tegyen a gázai humanitárius válsággal kapcsolatban.

„Románia készen áll arra, hogy az Izraellel és a Palesztin Hatósággal fennálló kétoldalú kapcsolatait felhasználva hozzájáruljon a régió helyzetének javításához” – írta bejegyzésében a külügyminiszter.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!