Elfogadta az izraeli biztonsági kabinet „a háború befejezésének öt alapelvét”
Az izraeli miniszterelnöki hivatal arról posztolt pénteken, hogy a biztonsági kabinet „túlnyomó többséggel” megszavazta a „háború befejezésének öt alapelvét”. Ezt a dokumentumot Netanjahu irodája fel is sorolta.
A dokumentum első pontja a Hamász lefegyverzését tűzi ki célul. A második az összes túsz, élők és elhunytak visszahozása, a harmadik pont a Gázai övezet demilitarizálása. Negyedik pontként Izrael biztonsági ellenőrzés alá vonná Gázát, ötödikként pedig „olyan alternatív polgári közigazgatást” hozna létre, amelynek nincs köze a Hamászhoz vagy a Palesztin Hatósághoz.
Az öt pont egy része nem meglepő, pláne azután, hogy Benjámin Netanjahu a biztonsági kabinetülés előtt adott interjút: ebben arról beszélt, hogy Izrael teljesen átvenné az irányítást a Gázai övezet felett. Az izraeli kormányfő azt is kijelentette, hogy Izrael nem akarja megtartani a területet. „Biztonsági körzetet szeretnénk létrehozni. Nem akarjuk kormányozni. Nem akarunk ott lenni kormányzó szervként” – fogalmazott.
Korábban izraeli lapok is beszámoltak arról, hogy Netanjahu elrendeli a Gázai övezet teljes megszállását. A döntést azzal indokolta, hogy a sorozatosan kudarcot valló tűzszüneti tárgyalások miatt csak katonai erővel lehet elérni a nagyjából 20 életben maradt túsz kiszabadítását.
Egyelőre nem tudni, Netanjahu milyen sorsot szán a csordogáló szállítmányok ellenére továbbra is éhező gázai lakosoknak – a kormányzat eddig lépései és nyilatkozatai alapján legszívesebben kiszorítaná a teljes palesztin lakosságot Gázából –, és azt sem, hogyan befolyásolja az újabb offenzíva a humanitárius szervezetek eddig is sok nehézségbe ütköző munkáját.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom