Szlovénia megszüntette a fegyverkereskedelmet Izraellel a gázai krízis miatt

533

Szlovénia megszüntette a fegyverkereskedelmet Izraellel, mivel az ország kormánya úgy látja, ez Európai Unió képtelen felvenni a kesztyűt Izraellel szemben a gázai humanitárius válság miatt.

A csütörtöki bejelentés szerint azért hozták meg önállóan ezt a döntést, mert az EU-n belüli viták ellehetetlenítik a blokk közös fellépését – írja a Politico. A bejelentést Robert Golob miniszterelnök tette, miután kormányával ülésezett.

„A Gázában élő emberek azért halnak meg, mert a humanitárius segélyeket szándékosan blokkolják” – közölte a kormány. „Ilyen viszonyok mellett minden felelősségteljes kormánynak feladata, hogy cselekedjen, még akkor is, ha mindenki más előtt kell lépéseket tenni.”

A gesztus szimbolikus csupán, gyakorlati jelentősége nincs, mivel 2023 októbere óta Szlovénia nem folytatott fegyverkereskedelmet Izraellel. Szlovénia tavaly júniusban elismerte a palesztin államot, és azóta többször is kiállt a gázai tűzszünet mellett. A héten Nagy-Britannia is felvetette, hogy szeptemberben elismerné Palesztinát, ha az izraeli kormány nem tesz érdemi lépéseket a Gázai övezetben kialakult helyzet megszüntetésére.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!