Moldova oroszbarát pártjai együtt indulnának az EU-párti kormány ellen az őszi választáson
Négy oroszbarát párt összefog, és közösen indulnak a moldovai parlamenti választáson szeptemberben, hogy leváltsák a jelenlegi kormányt, ami inkább az Európai Unióval szimpatizál – írja a Reuters.
Az összefogás alkalmas lehet arra, hogy a szeptember 28-án esedékes parlamenti választáson leváltsa a 2021 óta kormányzó Cselekvés és Szolidaritás Pártot (PAS), amelynek az tavaly megválasztott államelnök, Maia Sandu is tagja.
Az ellenzéki összefogás tagjai a korábbi elnök, Igor Dodon vezette Szocialista Párt, a Kommunista Párt, a Moldova Szíve, és a Moldova Jövője pártok lennének. Igor Dodon azt mondta az összefogás bejelentése után:
„Szeretnénk helyreállítani az ország stratégiai együttműködéseit Oroszországgal. Békét akarunk, nem háborút. Szövetségünk véget fog vetni a NATO és a külföldi érdekek érvényesítésének.”
A kormánypárti Maia Sandu 2024 novemberben megnyerte a moldovai elnökválasztást, ahol az EU-párti jelölt egy inkább oroszbarát kihívóval nézett szembe. Az elnök a múlt héten arról beszélt a Hvg-nek, hogy mindent megtesznek azért, hogy Oroszország ne tehesse rá a kezét országra.
Oroszország idén januárban leállította az ukrajnai gáztranzitját, melynek elszenvedője lett Moldova, és annak oroszbarát szakadár része, a Dnyeszter Menti Köztársaság is. Moszkva találhatott volna alternatív útvonalat, de inkább a hozzá lojális területet áldozta be a tél közepén, abban a reményben, hogy ezzel az EU-hoz közeledő Moldovában is sikerül elégedetlenséget szítani a vezetéssel szemben.
Az ország októberben népszavazást is tartott, ahol arról döntöttek, csatlakozzon-e Moldova az EU-hoz. A csatlakozást támogató szavazatok végül egész kicsivel, de többségbe kerültek. Maia Sandu akár 2030-ig lehetségesnek tartja országa csatlakozását az Európai Unióba.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!