Elon Musk bejelentette, hogy pártot alapít
Hiába lett az amerikai politikának elege Elon Muskból, Elon Musknak nem lett elege az amerikai politikából. Sőt, szombaton a Twitteren, vagy ahogy megvásárlása után átnevezte, az X-en bejelentette, hogy miután követői megszavazták, megalapítja az Amerikai Pártot, hogy megdöntse az amerikai politikát uraló kétpártrendszert.
Musk július 4-én, a Függetlenség napján tett közzé egy szavazást az X oldalán, amihez azt fűzte: „A függetlenség napja tökéletes alkalom, hogy megkérdezzem, akartok-e függetlenek lenni a két párti (egyesek szerint egypárti) rendszertől. Alapítsuk meg az Amerika Pártot?”Szombaton pedig ismertette a szavazás eredményét, amely szerint kétszer annyian szavaztak az új párt alapítására, mint az ellen (a nagyjából 1,2 millió szavazó 65 százaléka szavazott igennel).
„Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja a szabadságotokat”
-írta Musk, miután kifejtette, hogy „ha arról van szó, hogy csődbe vigyék az országunkat a pazarlással és a lopással, akkor egy egypártrendszerben élünk, nem demokráciában.”
Musk korábban inkább a Demokrata Párthoz húzott, majd miután kiábrándult a pártból (részben állítólag azért, mert Joe Biden nem hívta meg autóipari eseményre a Fehér Házba), megtalálta magának az amerikai jobboldalt, hogy aztán a 2024-es kampányban minden befolyását, az X platformját és vagyonának jelentős részét is Trump kampányának szolgálatába állítsa.
Musk a Trump csapat szerves része lett, saját kváziminisztériumot is kapott, majd, ahogy arra mindenki számított, a két erős egyéniség összeveszett, Musk pedig immár második politikai családjából is kiábrándult. Musk és Trump nyilvános civakodásának legerősebb pillanatai közé tartozott, amikor Musk arról posztolt, hogy Trump szerepel a pedofíliával és kerítéssel vádolt Jeffrey Epstein ügyéről szóló aktákban (aztán a posztját törölte), Trump nemrég arról beszélt, a dél-afrikai születésű milliárdosnak vissza kellene mennie a szülőhazájába. A csörtével részletesen is foglalkoztunk akkor az Elektor adásában.
Musk legutóbb Trump nagy adócsökkentő költségvetési törvénye ellen kelt ki nagyon hevesen, ami több mint 3 ezer milliárd dollárral növelné az államadósságot. Azt is mondta, hogy ha a törvényt elfogadják, akkor ő új pártot alapít. A törvényt a héten meg is szavazta a szenátus és a képviselőház is. Musk szerint az új párt stratégiája az lenne, hogy néhány nagyon billegő választókörzetre koncentrálva kerülne be a törvényhozásba, hogy aztán képviselői döntő szerepet játszhassanak a legvitatottabb törvények elfogadásánál.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!