Öt százalék védelemre: Románia is beáll a sorba a hágai NATO-csúcson

NATO-csúcsot még soha nem rendeztek Hollandiában – mostanáig. A 2025-ös hágai találkozó nemcsak ezért történelmi, hanem mert valószínűleg ez az első olyan csúcstalálkozó a hidegháború óta, ahol a szövetség nyíltan és kíméletlen őszinteséggel beszél arról, hogy a világ újra felkészül a háborúra. Már nem csak az elrettentésről van szó – hanem arról, hogy mi van, ha nem sikerül elrettenteni.

A helyszín – Hágai Világfórum – önmagában is szimbolikus. Ez az a kongresszusi központ, ahol 2014-ben a nukleáris biztonsági csúcsot tartották, akkor még Barack Obama vezetésével. Most először nem elméleti fenyegetésekről tárgyalnak, hanem arról, hogy mire kell készülniük a tagállamoknak a következő öt évben. A városban négy hónapja tart a logisztikai előkészület, biztonsági zónák, légvédelmi rendszerek, drónok, lehallgatásbiztos épületek – a legnagyobb holland biztonsági művelet valaha.

A csúcs jelentősége: háborús logika és védelmi fordulat

Nemcsak a helyszín új, hanem a főtitkár is: Mark Rutte, korábbi holland kormányfő, a házigazda ország fia, most először ül a NATO főnöki székében. Rutte már a nyitóbeszédében világossá tette, hogy ez nem egy szokásos diplomáciai csevej lesz. Rutte meg is adta az alaphangot: „A NATO-nak háborús gondolkodásmódra kell váltania, és turbó fokozatba kell kapcsolnunk a védelmi gyártást és költekezést.” A NATO-főtitkár elég konkrét volt, és nem arról beszélt arról, hogy „ma is fontos az összetartás” – hanem arról, hogy a következő öt évben Európának és Észak-Amerikának fegyvert, katonát, vasat kell gyártania és mozgatnia, mintha már benne lennénk egy háborúban.

Ez a logika tükröződik a csúcs egyik legvitatottabb, de legfontosabb napirendi pontjában is: a védelmi kiadások új célértékében. A NATO most először beszél arról, hogy a tagállamok ne 2%-ot, hanem 5%-ot költsenek GDP-arányosan hadseregre és biztonságra – és ezt ne „valamikor”, hanem legkésőbb 2035-re érjék el, egy köztes ellenőrzéssel 2029-ben.

A lebontás sem véletlen: 3,5% menne klasszikus védelmi költésre – katonák, haditechnika, hadgyakorlatok –, míg a maradék 1,5% „kapcsolódó infrastruktúrára”: kikötőkre, vasútra, úthálózatra, kiberbiztonságra, szállítási folyosókra – vagyis mindenre, ami háború esetén szükséges, hogy a nyugati világ mozgásba lendüljön.

A NATO most nem csak védelmi szövetségként viselkedik. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy egyfajta katonai-üzleti konzultációs testületként, amely a partnereit rá akarja venni arra, hogy „tegyenek félre mindent – mert öt év múlva lehet, hogy tényleg nem lesz más választás”. És ha Oroszország valóban támadásra kész 2030-ra, ahogy Mark Rutte figyelmeztetett, akkor a mostani döntések nem számítanak túlzásnak – hanem késésnek.

Románia stratégiája: többet költ, cserébe nagyobb befolyást akar

Nicușor Dan most először vesz részt NATO-csúcson, de máris olyan téttel, mintha a külpolitikai rutinja évtizedes lenne. Nemcsak azért, mert a hágai találkozó a szövetség egyik legfontosabb eseménye az elmúlt években, hanem mert ő maga alig több mint egy hónapja Románia elnöke. Május 18-án dőlt el a megismételt elnökválasztás második fordulójában, hogy Románia nem George Simion által képviselt Ukrajna-ellenes, Trump-baráti irányba mozdul el, hanem megtartja az európai integrációs és NATO-párti vonalat. Simion veresége nemcsak Bukarestben, hanem Brüsszelben is megkönnyebbülést hozott. Az új elnök, aki civil aktivistából lett főpolgármester, majd államfő, a kampányban következetesen kiállt az euroatlanti elköteleződés, az ukrajnai támogatás és a NATO bővítése mellett. Most pedig a hágai asztalnál ül, és egyből egy geopolitikai vihar közepébe csöppent.

Románia hivatalos álláspontja – ahogy azt az elnöki hivatal közleménye is megerősítette – világos: támogatja az 5%-os védelmi célkitűzést, fokozatos bevezetés mellett. Nicușor Dan szerint Románia a NATO keleti szárnyán továbbra is megbízható és aktív tag, amely nemcsak védelemre szorul, hanem biztonságot is képes nyújtani a térségben. A román álláspont szerint a Fekete-tenger stratégiai gócpont, ahol valódi erőket kell koncentrálni. Bukarest ezt már régóta próbálja érvényesíteni – és egy ideje úgy tűnik, az észak-atlanti szövetség is kezd komolyabban odafigyelni erre a kérésre.

Bukarest régóta lobbit folytat azért, hogy a NATO a keleti szárny védelmében ne csak a Baltikumra figyeljen, hanem a déli frontvonalat is erősítse – az ukrajnai háború és Moldova instabil helyzete miatt. Nicușor Dan most ezt az álláspontot viszi Hágába, ahol azt képviseli: Románia nemcsak „frontállam”, hanem kulcsszereplő a Ukrajna–Románia–Moldova–Grúzia tengely katonai térképén.

Mindezt egy alig megalakult kormány élén teszi, hiszen a választásokat hosszadalmas koalíciós tárgyalások követték. A Bolojan-kabinet végül csak egy nappal a csúcs előtt, június 23-án tette le az esküt. A védelmi miniszteri posztot az USR-s Ionuț Moșteanu kapta, külügyminiszterként pedig Oana Țoiu lépett hivatalba – szintén a reformpárti USR-ből, és egyiküknek sincs előzetes kül- vagy védelmi politikai tapasztalata.

A NATO-csúcs tehát számukra is bevezető lecke – de nem egy „tanuljunk bele fokozatosan” típusú. A döntések ugyanis, amelyek most születnek, hosszú évekre határozzák meg, milyen szerepet vállal Románia a kollektív védelemben. Dan pozíciója világos: ha Bukarest többet fizet, többet is vár el – biztonsági garanciákban, figyelemben és politikai súlyban egyaránt. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy még nincs pénzügyi terv az 5% teljesítésére. A kormány egyelőre csak szándékot jelzett, konkrét költségvetési háttér nélkül.

A NATO belső törésvonalai: Spanyol lázadás, lengyel izmozás, Trump árnyéka

Amikor a NATO-csúcson az asztalra kerül a varázsszám, az 5 százalék, rögtön kettéválik a terem: a „tessék parancsolni” típusú kelet-európai blokk és a „ne vicceljetek már” nyugat-európai kemény mag. Mert míg például Lengyelország már most 4,7%-nál tart, addig Spanyolország nyíltan azt mondja: ez az elvárás irreális.

Pedig a szám nem játék. Az USA – egész pontosan Donald Trump – konkrétan megfenyegette a szövetségeseket, hogy ha nem költenek többet, ő viszi a katonáit és kisétál a NATO ajtaján. Sőt, már előre megsúgta: nem is biztos, hogy aláírja a csúcstalálkozó végső nyilatkozatát, amiben Oroszországot mint fő fenyegetést neveznék meg. Az EU-diplomaták azóta is azon agyalnak, hogy Trump vajon csak blöfföl, vagy tényleg robbantani akar.

És bár az 5%-os GDP-arányos védelmi cél egyértelműen Donald Trump nyomására került napirendre, amikor a sajtó megkérdezte, vajon az Egyesült Államok is vállalja-e ezt az új szintet, a válasza frappánsan egyirányú volt: „Nem gondolom, hogy nekünk is kellene… de szerintem nekik igen.” Vagyis miközben az európai szövetségeseknek kvázi kötelező lenne a megemelt kiadás, Trump saját országát mentesítené a szabály alól – noha épp az USA dominanciájára és példamutatására épült fel az egész NATO-rendszer.

Ezt a kettős mércét főleg Spanyolország vette zokon. A kormányuk szerint a 2,1%-os jelenlegi védelmi költéssel is bőven teljesítik a NATO-kompatibilis képességeket – és hogy az 5% csak Trump kampányjelszava.

Kanada is célkeresztbe került – ők sem költenek elég fegyverre. Miután Trump korábban keményen bírálta Kanadát is – például „gyenge fizetőnek” nevezve – a NATO-főtitkári visszhang sem késlekedett. Mark Rutte világossá tette, hogy most Ottawa is elvárás előtt áll: nem elég a hagyományos jóvátétel, most aktívan növelni kell a védelmi keretet. Bár a kanadai vita sokkal halkabb, mint Spanyolországé vagy Olaszországé, nem ússzák meg dorgálás nélkül – hiszen a NATO sem engedhet egyik tagországból sem, ha valódi elköteleződésről beszélünk.

És eközben Lengyelország a másik irányból veri az asztalt: szerintük nemcsak hogy teljesíthető az 5%, de még kevés is. Varsó azzal kampányol, hogy ők lesznek Európa legerősebb szárazföldi hadereje, és ehhez hozzák is a számokat. Politikai hasznot is remélnek belőle: ha ők költenek, akkor majd ők diktálnak, legalábbis regionálisan.

A szakadék tehát nem csak gazdasági, hanem politikafilozófiai. Míg Keleten (Lengyelország, Románia, a baltiak) az orosz veszély konkrét – közel van, terjeszkedik, addig Nyugaton (Spanyolország, Olaszország, Belgium) absztraktabb: ők inkább a klímaválságot, migrációt vagy a szociális kohéziót tartják égető problémának, nem a tankokat.

Mark Rutte próbál közvetíteni. Ő találta ki azt a kompromisszumot, hogy az 5% ne csak „tankpénz” legyen, hanem tartalmazzon infrastrukturális és kiberkomponenst is – így lehet belőle autópálya, kikötő vagy adatközpont is. Okos húzás: így lehet haza is vinni belőle valamit, nem csak a hadiiparnak fizetni.

Szuperbiztonság Hágában – drónok, kerítések, DDoS-ok és európai paranoiák

Aki szerint a NATO-csúcs csak nyakkendős fotózás és diplomaták díszbeszédei, az nyugodtan látogasson el Hágába most. Persze, ha bejut egyáltalán. A holland várost jelenleg jobban őrzik, mint a brit királyi ékszereket.

A csúcs előkészületeit és lebonyolítását az Orange Shield nevű, minden eddiginél nagyobb szabású biztonsági művelet védi: 27 ezer rendőr, 10 ezer katona, és 5 ezer királyi csendőr lett mozgósítva. Ez a holland rendőrség teljes állományának közel fele. És nem csak állnak a sarkon gépfegyverrel. Légtérzár van Hágától 16 kilométeres körzetben, korlátozták a hajóforgalmat is. A parkolókban és a tengerparti dűnékben pedig légvédelmi tüzérség van telepítve.

A Hágai Világfórum körül, ahol a csúcsot tartják, öt kilométernyi biztonsági kerítés emelkedik, és több ellenőrzőponton csak lakcímkártyával és egy jó adag türelemmel lehet átkelni. A környéken élők a reggeli kávét már rendőrök között fogyasztják, mert a helyi újságárus standnál is rendőrségi beléptető van.

És ez még mindig csak a fizikai védelem. A kiberfronton is háborús az állapot: oroszbarát hekkerek már a csúcs előestéjén DDoS-támadásokkal bénították meg több hollandiai önkormányzat és kapcsolódó szervezet működését – ezt maga a holland kormány is megerősítette.

A szervezők nem bíztak semmit a véletlenre. A Világfórumban teljesen lehallgatásbiztos tárgyalókat alakítottak ki – a falak extra vastagok, az adatkapcsolatot teljesen offline kábelezéssel oldották meg: nincs Wi-Fi, van viszont 30 kilométernyi optikai kábel.

A csúcs vendégeit – köztük 45 állam- és kormányfőt – exkluzív, teljesen lezárt szállodákban helyezték el. Zelenszkij például a Marriottban, Trump viszont a Noordwijk melletti Grand Hotel Huis ter Duinban szállt meg, 30 kilométerre a helyszíntől – ugyanott, ahol tíz évvel ezelőtt Obama is. A különbség annyi, hogy most már nem csak terrorelhárítók állnak a bejáratnál, hanem drónzavarók is.

A biztonság ilyen mérete már-már szürreális – de a szervezők szerint nem túlzás, hanem reakció egy új korszakra, ahol a katonai és diplomáciai események nem csak célpontok, hanem frontvonalak. Európa most egyszerre védekezik a fizikai, a kibertérbeli és a politikai kockázatok ellen. A NATO nemcsak háborút próbál megelőzni – hanem azt is, hogy valaki felrobbantsa a saját biztonsági buborékját, miközben épp tárgyalás folyik benne.

Mi várható a csúcson túl – katonai számháború, európai önállóság?

A NATO-csúcs Hágában valójában csak a kezdete annak, ami igazán fontos lesz: hogyan tartja meg magát a szövetség a következő években, miközben egyszerre feszítik kívülről az orosz és kínai ambíciók, belülről pedig Trump és a költségvetési realitások.

A legnagyobb kérdés most az, hogy az Egyesült Államok tényleg elkötelezett marad-e, vagy ez az 5 százalékos hadikiadási cél csak porhintés, amivel az európaiakat sakkban lehet tartani. Ezért is volt fontos Mark Rutte főtitkári stratégiája, hogy az 5%-os célból csináljon egy kicsit „európaibbat”: az összeg egy része (1,5%) infrastrukturális és kibervédelmi befektetés lehet, nem csak harckocsikra és rakétákra megy. Így a szegényebb vagy kevésbé katonai fókuszú országok is hozzá tudnak járulni a célhoz anélkül, hogy teljesen padlóra küldenék a szociális költségvetésüket.

Ugyanakkor az amerikaiak is elkezdtek házon belül számolgatni. Ősszel várható egy nagy védelmi költségvetési átvilágítás Washingtonban, amely során Trump stábja eldönti, mire marad pénz és hol kell visszavágni. A Reuters által idézett védelmi elemzők szerint, ha lesznek csapatkivonások, azok valószínűleg Kelet-Európát érintenék először – vagyis pontosan azokból az országokból, ahol jelenleg a legjobban számítanak rájuk: Románia, Lengyelország, balti államok.

Európa tehát kényszerpályán mozog: vagy megtanul önállóan védekezni, vagy kiszolgáltatja magát Trump kiszámíthatatlan hangulatának. A történelmi reflex, miszerint „majd az amerikaiak megoldják”, most először ingott meg komolyan a hidegháború óta.

Rutte és a jelenlegi vezetők most egyetlen dolgot próbálnak elérni: hogy még Trump is aláírja a zárónyilatkozatot, és ezzel legalább papíron megerősítse az Egyesült Államok elkötelezettségét. A NATO-csúcsnak tehát nemcsak az a lényege, hogy kinek hány százalékot sikerül majd beírnia a költségvetésébe – hanem leginkább az, hogy a NATO elbírja-e a tagállamok között húzódó törésvonalakat, mielőtt azok mélyülni kezdenek. A következő évek arról fognak szólni, hogy Európa – és benne Románia – mit tanult az elmúlt évtizedek biztonsági kényelméből. Mert lehet, hogy a NATO még egyben van, de egyre többen kezdik úgy kezelni, mintha bármikor szét is eshetne. És ettől kezdve nem elég hinni benne – készülni is kell rá, hogy mi lesz, ha egyszer nem lesz ott.