Az iráni állami média bejelentette a tűzszünetet

Az iráni állami média kedden bejelentette, hogy tűzszünetet rendeltek el „az ellenséggel szemben”, miután Irán hétfőn katonai válaszlépéseket tett az „amerikai agresszióra”. A bejelentés röviddel azután hangzott el, hogy Donald Trump amerikai elnök hétfő este egy posztban bejelentette, hogy megszületett a tűzszüneti megállapodás Izrael és Irán között, és 24 órán belül véget érhet a két ország közötti katonai konfliktus.

„A Sepah (Iszlám Forradalmi Gárda) sikeres rakétaműveletei válaszul az amerikai agresszióra, valamint drága népünk példamutató állhatatossága és egysége hazánk védelmében tűzszünetet rendelt el az ellenséggel szemben” – mondta az állami Irán Nemzeti Hírcsatorna egyik műsorvezetője élő adásban a CNN tudósítása szerint. Az iráni állami médiában azt nem közölték, hogy pontosan mikor lép életbe a tűzszünet.

(CNN)

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!