Az iráni állami televízió szerint eddig ötszáz iráni halhatott meg a támadásokban

Az iráni állami televízió az ország egészségügyi minisztériumára hivatkozva arról számolt be, hogy körülbelül ötszáz ember halt meg az izraeli támadások megindítása, június 13-a óta, míg a sérültek számát több mint háromezerre teszik.

Az áldozatok számát nehéz ellenőrizni, a nyugati médiumok szinte egyáltalán nem tudnak Iránban tevékenykedni, de a konfliktust nyomon követő egyik emberi jogi csoport, a Human Rights Activists in Iran közel kétszeresére teszi a halottak számát.

(BBC)

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!