Macron szerint Iránnak garantálnia kell, hogy szándékai békések
Emmanuel Macron francia államfő szombaton arról posztolt az X-oldalán, hogy Maszúd Peszeskján iráni elnök felhívta őt telefonon. Macron a bejegyzésben „mélységes” aggodalmát fejezte ki Irán nukleáris programja miatt. Mint írta, Irán soha nem szerezhet atomfegyvereket, és garanciákat kell adnia arra, hogy szándékai békés célúak.
„Meggyőződésem, hogy létezik egy út a háború befejezéséhez és a még nagyobb veszélyek elkerüléséhez” – fogalmazott a francia elnök, aki szerint ennek érdekében Franciaország fel fogja gyorsítani az Iránnal folytatott tárgyalásokat, amiket más európai országokkal együtt kezdett meg.
Macron megismételte a határozott követelését, hogy Irán engedje szabadon azt a házaspárt, akiket a helyi hatóságok 2022-ben tartóztattak le a teheráni repülőtéren. Hozzátette, arra számít, hogy visszatérnek Franciaországba.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!