Legalább 430-an meghaltak, 3500-an pedig megsebesültek Iránban a konfliktus kezdete óta – közölte a Nour hírügynökség az iráni egészségügyi minisztériumra hivatkozva.
Az iráni egészségügyi minisztérium legutóbb arról számolt be, hogy az izraeli csapásokban legalább 224 ember meghalt. Ugyanakkor egy emberi jogi szervezet szerint Iránban már 657-en meghaltak az izraeli csapásokban.
Az izraeli miniszterelnöki hivatal korábban közölte, hogy Izraelben legalább 24 ember vesztette életét az iráni támadásokban. Ez a szám 25-re nőtt, miután egy izraeli nő szívrohamban meghalt.
(BBC)
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás