Diplomaták szerint volt közvetlen kapcsolatfelvétel Irán és az Egyesült Államok között

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Steve Witkoff amerikai különmegbízott és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter többször beszélt telefonon azóta, hogy Izrael a múlt héten megkezdte az Irán elleni csapásokat. Megbeszéléseik célja az volt, hogy diplomáciai úton rendezzék a konfliktust – közölte három diplomata a Reuters hírügynökséggel.

A diplomaták szerint Aragcsi azt mondta, Irán addig nem tárgyal, amíg Izrael nem hagy fel a támadásokkal. Azt állítják, a megbeszéléseken röviden szóba került egy amerikai javaslat. Ez egy olyan regionális konzorcium létrehozását célozza, ami Irán területén kívül dúsítana uránt, Teherán azonban az ajánlatot eddig elutasította.

Egy Iránhoz közel álló regionális diplomata szerint Aragcsi azt mondta Witkoffnak, hogy Teherán „rugalmasságot mutathat a nukleáris kérdésben”, ha Washington nyomást gyakorol Izraelre a konfliktus lezárása érdekében.

Egy európai diplomata viszont arról beszélt, hogy Aragcsi azt mondta Witkoffnak, Irán kész visszatérni a nukleáris tárgyalásokhoz, de nem tud, ha Izrael folytatja a támadásokat. Egy másik regionális diplomata szerint az első hívást Washington kezdeményezte.

Az eheti megbeszélések voltak a legtartalmasabbak azóta, hogy a felek áprilisban megkezdték a tárgyalásokat Irán atomprogramjáról.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!