Putyin azt mondta, kész találkozni Zelenszkijjel, de szerinte kérdéses, hogy legitim-e a hatalma
„Kész vagyok találkozni mindenkivel, beleértve Zelenszkijt is. A kérdés az, hogy ki fogja aláírni a dokumentumokat” a békéről – mondta az MTI szerint Putyin egy, a nemzetközi hírügynökségek vezetőivel Szentpéterváron tartott találkozón, csütörtökre virradóra.
„Az ukrán elnököt öt évre választják meg, és még hadiállapot esetén sem létezik lehetőség a mandátum meghosszabbítására. Hadiállapot esetén csak a parlament munkája hosszabbítható meg. Az elnök jogairól ebben az esetben sehol sem írnak” – tette hozzá. „Higgyék el, mi is szeretnénk ezt (a konfliktust befejezni), és minél gyorsabban, jobb, ha békés úton” – nyilatkozott. Zelenszkijt 2019-ben választották meg Ukrajna elnökének, azaz a mandátuma 2024-ben lejárt volna, ám az orosz-ukrán háború miatt nem tartottak választásokat Ukrajnában.
Az orosz és ukrán tárgyalódelegáció májusban találkozott egymással Isztambulban, ez volt első közvetlen kapcsolatfelvételük 2022 óta. A tárgyalás első fordulója mindössze két óráig tartott és alacsony diplomáciai szinten zajlott, és inkább Moszkva járt jól vele: Putyin nem vállalt érdemi kötelezettséget, tűzszünetet sem kellett elfogadnia, eközben elérte azt is, hogy Donald Trump közvetlen találkozót ajánljon fel neki. Ugyanakkor a tárgyalás eredményeképpen a szemben álló felek május 23. és 25. között három részletben ezer-ezer foglyot cseréltek ki, túlnyomórészt katonákat. Júniusban aztán az ukrán védelmi miniszter tárgyalt az oroszokkal Isztambulban, Zelenszkij és Putyin nem ültek le egymással.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!