Netanjahu szerint Trump dönti el, hogy az USA beavatkozik-e a konfliktusba

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellátogatott az izraeli Szoroka kórházhoz, miután egy iráni rakéta csütörtök reggel eltalálta az épületet. A helyszínen az amerikaiak térségbeli szerepvállalásáról is kérdezték Netanjahut.

„Trump elnök azt fogja tenni, ami a legjobb Amerikának. Bízom az ítélőképességében, óriási barát, óriási világvezető, Izrael és a zsidó nép óriási barátja” – mondta az izraeli kormányfő.

Szerinte Izrael megteszi, amit meg kell tennie, és elkötelezett abban, hogy elhárítsa az iráni nukleáris fenyegetést. „De azt kell mondanom, hogy a partnerség az Egyesült Államokkal, a partnerség Trump elnökkel, akivel szinte minden nap beszélek, hihetetlenül jó” – tette hozzá Netanjahu, aki szerint Trump világosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy Iránnak nem lehet atomfegyvere. Szerinte ennek előfeltétele, hogy Irán nem dúsíthat uránt.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök tart sajtótájékoztatót a Szoroka kórházban tett látogatása során 2025. június 19-én – Fotó: Marc Israel Sellem / AFP
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök tart sajtótájékoztatót a Szoroka kórházban tett látogatása során 2025. június 19-én – Fotó: Marc Israel Sellem / AFP

Azt mondta, Trump megadta az irániaknak az esélyt, hogy tárgyalások útján rendezzék a konfliktust, „ők pedig megvezették” az amerikaiakat. „Tudja, Donald Trumpot nem lehet megvezetni, ő ismeri a játékot, és úgy gondolom, hogy mindketten elkötelezettek vagyunk amellett, hogy Iránnak ne legyen atomfegyvere, és nem is lesz.”

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok beavatkozik-e a konfliktusba, Netanjahu azt válaszolta, ezt maga Trump dönti el. Majd hozzátette, az USA „már most is sokat segít” azzal, hogy hozzájárul Izrael légterének megvédéséhez.

(Sky News)

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!