Szijjártó szerint 87 magyart és egy amerikait mentettek ki a Közel-Keletről

357

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Így fogalmazott: „Természetesen ahogy az lenni szokott, mindenkinek segítünk. Most azonban az evakuációs műveletek nehezebbek és összetettebbek, mint bármikor korábban, hiszen mind az izraeli, mind az iráni légtér le van zárva, ezért mindazokat a magyarokat, akik Izraelből kérték a kimenekítésüket, először autóbusszal el kellett vinnünk az izraeli-egyiptomi határhoz, onnan pedig autóbusszal lehet lejuttatni őket Sarm el-Sejk repülőterére, ahova már a Magyar Honvédség gépe ment értük.”

„Jó hír, hogy a repülőgép felszállt Sarm el-Sejkből, így az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került már biztonságos szakaszba. Összesen 88 embert hozunk haza, 87 magyar és egy amerikai állampolgár alkotják az evakuációs kontingenst” – tette hozzá. Szijjártó köszönetet mondott a műveletben részt vevő diplomatáknak, hogy az akciót ilyen fegyelmezetten és ilyen jól, eredményesen végre tudták hajtani a rendkívüli nehézségek dacára. (MTI)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!