Uniós főképviselő: Az EU mindig azt képviselte, hogy Iránnak soha ne lehessen atomfegyvere

Mivel Irán, a világ egyik legelnyomóbb rendszere a regionális instabilitás fő központja, az Európai Unió mindig azt az álláspontot képviselte, hogy soha ne lehessen atomfegyvere – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban kedden.

Az Európai Parlament plenáris ülésének a közel-keleti helyzetről tartott vitáján Kaja Kallas kijelentette, hogy az Izrael és Irán között kiújult konfliktus eszkalációja roppant veszélyekkel, további civil áldozatokkal, a radioaktív szivárgás veszélyével jár, valamint kockázatos a globális energiapiac szempontjából.

Hangsúlyozta: Irán nem tartja be az atomenergia felhasználására vonatkozó előírásokat. Teheránban megvan a technológia és megvan a szándék is az atombomba előállítására – mondta.

„Az iráni nukleáris programot megállapodással végződő tárgyalásokkal kell megoldani” – fogalmazott Kallas, majd hozzátette: az unió azt szeretné, hogy az erőszak csökkenjen a Közel-Keleten. Az Európai Unió kész arra, hogy összehangolja partnereivel a stabilitásához szükséges intézkedéseket – mondta. (MTI)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!