Merz: Izrael most helyettünk végzi el a piszkos munkát

Friedrich Merz német kancellár határozott támogatásáról biztosította Izraelt az Irán elleni katonai fellépése kapcsán – derült ki a ZDF-nek adott interjújából, amelyet a kanadai G7-csúcstalálkozó helyszínén adott, írja a Deutsche Welle.

Friedrich Merz német kancellár szerint Izrael szolgálatot tett a nyugati szövetségeseknek azzal, hogy katonai csapásokat mért Iránra – erről a kanadai G7-csúcs margóján beszélt a ZDF német közszolgálati csatornának.

„Ez az a piszkos munka, amit Izrael most mindannyiunk helyett végez el” – fogalmazott Merz, aki szerint nemcsak Izrael, hanem Európa is áldozata az iráni rezsimnek. „Ez a mollahrezsim halált és pusztítást hozott a világra” – tette hozzá.

A kancellár úgy látja, Izrael bátorságot mutatott a támadásokkal. „Csak annyit tudok mondani: a legnagyobb tiszteletem illeti az izraeli hadsereget és vezetést, amiért volt bátorságuk ezt meglépni.”

Merz szerint a csapások akár az iráni teokratikus rezsim bukásához is vezethetnek. A Welt televíziónak adott interjújában azt mondta: „Feltételezem, hogy az elmúlt napok támadásai jelentősen meggyengítették a rezsimet, és valószínűtlen, hogy visszanyeri korábbi erejét. Ez az ország jövőjét is bizonytalanná teszi.”

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!