Kína először szólalt meg a konfliktus kirobbanása óta
Először kommentálta nyilvánosan a pénteken kirobbant izraeli–iráni konfliktust Hszi Csin-ping. A kínai államfő kedden a Hszinhua állami hírügynökség szerint azt mondta: országa „mély aggodalommal” figyeli a Közel-Keleten kialakult feszültséget, amit Izrael katonai akciói okoztak Irán ellen.
Hszi Csin-ping – aki kedden Asztanában, a Kína–Közép-Ázsia csúcstalálkozón tartott sajtótájékoztatót az üzbég elnökkel, Savkat Mirzijojevvel közösen – úgy fogalmazott: Kína ellenzi „bármely ország szuverenitását, biztonságát és területi integritását sértő lépéseket”. „A katonai konfliktus nem megoldás, a térségi feszültség fokozása pedig nem szolgálja a nemzetközi közösség közös érdekeit” – tette hozzá a kínai elnök.
Peking – amely Irán egyik legfontosabb gazdasági és diplomáciai partnere – azt is jelezte: minden érintett félnek azon kell dolgoznia, hogy a lehető leghamarabb mérsékeljék a konfliktust, és Kína kész együttműködni más országokkal annak érdekében, hogy „konstruktív szerepet játsszon a béke és stabilitás helyreállításában” a térségben.
(CNN)
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!