Egy jogvédő szervezet szerint több mint 450 halálos áldozata van az izraeli csapásoknak Iránban
A pénteken kezdődött izraeli bombázásoknak eddig legalább 452 halálos áldozatuk van Iránban – közölte a Human Rights Activists in Iran (HRANA) nevű civil szervezet. A nem kormányzati jogvédő csoport szerint az eddigi összesítés alapján 224 civil vesztette életét, további 188-an pedig megsérültek.

A katonai személyzet körében is jelentős a veszteség: a HRANA adatai szerint 109 katona halt meg, és 123-an sérültek meg. Emellett 119 olyan áldozat is van, akiket még nem sikerült azonosítani – ők vélhetően szintén civilek vagy fegyveresek lehetnek –, ebben a kategóriában 335 sérültet is nyilvántartanak.
Az iráni állami média eddig csak szórványosan számolt be az áldozatokról, és a hivatalos szervek sem közöltek részletes adatokat. A helyi sajtó mozgásterét korlátozó intézkedések miatt a független információszerzés is nehézkes, így a halottak és sebesültek pontos száma továbbra is bizonytalan.
(BBC)
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!