Izraeli külügyminiszter: Nem a rezsimváltás Izrael célja Iránban
Gideon Szaár izraeli külügyminiszter azt mondta, kormánya számított áldozatokra az Irán elleni támadás során, de „nem volt más választása”.
„Amikor meghoztuk ezt a történelmi döntést, kemény döntést, tudtuk, hogy nehéz idők várnak ránk, és áldozatokkal kell szembenéznünk, de ezzel együtt nem volt más választásunk” – mondta Szaár a CNN-nek adott vasárnapi interjújában.
Eddig 13 ember halálát erősítették meg Izraelben az iráni megtorló csapások után.
Az izraeli külügyminiszter szerint az iráni atomprogramról készült értékelések azt mutatják, hogy Irán „hat hónapon belül” atombombát tudott volna készíteni. Az IDF korábban azt állította, Iránnak elegendő dúsított uránja van ahhoz, hogy napokon belül 15 atombombát gyártson.
„A cél nem a rezsimváltás... Ezt az iráni népnek kell eldöntenie, mi, Izrael... nem tekintjük az iráni népet az ellenségeinknek” – mondta Szaár arra a kérdésre, hogy Izraelnek célja-e az iráni rezsim eltávolítása.
Az izraeli külügyminiszter megköszönte az Egyesült Államoknak a katonai segítséget, de hozzátette, hogy „szuverén államként” rajtuk múlik, hogy közvetlenül segítik-e Izraelt az iráni katonai létesítmények felszámolásában. „Megvannak a számításaik, és dönteni fognak” – fogalmazott.
Azt, hogy milyen hatásai lehetnek a támadásnak, és elképzelhető-e Iránban valamiféle rezsimváltás, ebben a cikkünkben elemeztük.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!