Iráni elnök: Az Egyesült Államoknak közvetlen szerepe van Izrael katonai műveletében

Maszúd Peszeskján iráni elnök szerint az Egyesült Államoknak „közvetlen szerepe van” Izrael katonai műveletében – közölte a Fars iráni hírügynökség.

„Witkoff azt mondta Araghcsi iráni külügyminiszternek, »Izrael semmit sem tehet az engedélyünk nélkül« – ez azt jelenti, hogy Izrael akciói az Egyesült Államok közvetlen jóváhagyásával történnek” – mondta Peszeskján. Az iráni elnök azt állítja: „amit ma látunk, az Washington közvetlen támogatásával történik, még akkor is, ha a médiában megpróbálják eltitkolni szerepüket”.

Peszeskján kijelentette, hogy bár Irán soha nem törekedett háborúra, országa „határozott és súlyos” megtorlással fog válaszolni, ha bármilyen formában folytatódik a konfliktus.

Egy izraeli tisztviselő azt mondta a CNN-nek, hogy a Trump-adminisztráció magánbeszélgetéseken nem bírálta a hetekig tartó időkeretet. A Fehér Ház egyik tisztviselője pedig arról beszélt, hogy az amerikai kormány tisztában van Izrael terveivel, és hallgatólagosan támogatja azokat.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!