Az iráni kormány szerint értelmetlen folytatni az atomprogramjáról szóló tárgyalásokat az Egyesült Államokkal az izraeli rakétatámadások után – jelentette a Reuters brit hírügynökség. Teherán azzal vádolta meg Washingtont, hogy támogatta az izraeli akciót.
Az iráni külügyi szóvivő a Tasnim iráni hírügynökség jelentése szerint közölte, hogy nem lehet úgy tárgyalni, hogy közben a másik fél engedélyezi Izraelnek, hogy Irán területeit támadja. A szóvivő kijelentette, hogy a támadás nem történt volna meg Washington engedélye nélkül – írta a Reuters. Ennek ellenére a külügyi szóvivő azt mondta, hogy még nem döntötték el véglegesen, részt vegyenek-e a vasárnapi tárgyalásokon.
A Trump-kormányzat tárgyalásos úton akarta rákényszeríteni Teheránt arra, hogy hagyjon fel az atomfegyver kifejlesztésével. Az elmúlt napokban befagytak a tárgyalások, de vasárnap tartottak volna egy új fordulót Ománban. A tárgyalásokról, és az izraeli támadások kapcsolatáról ebből a cikkünkből tudhat meg többet.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!